Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Molnár Pál: Adatok a bányamunkásság létszámának, összetételének változásairól, helyzetéről, harcairól és életmódjáról 1900 és 1919 között

gazdálkodáshoz való ragaszkodás mértékét nagyban csökkentett

ék a háború alatt bevezetett beszolgáltatások, a konjunkturális időkben az uradalmi birtokkal szembeni versenyképtelenség, ,,a látástól vakulásig" folyó munka rendkívüli kis eredménye. Mindezek ellenére a kétlaki dolgozók aránya az összmunkásságon belül nem csökkent jelentősen, hiszen a viszonylag stabil gazdasági háttér kedvező lehetőségeket teremtett a munkabeszüntetések, sztrájkok, elbocsátások idején. A kétlaki dolgozóknak ez a viszonylagosan stabilabb gazdasági helyzete gondolkodására, magatartására is kihatott. A munkásmozgalomban igen hosszú időn keresztül tartotta magát az a nézet, hogy a kétlakiságnak csupán negatív megnyilvánulási formái voltak. Abból indultak ki, hogy a kisparaszti gazdaságból eredően a tulajdonosi szemlélet és magatartás a kollektív gondolkodásmóddal szemben az individuális felfogás az erősebb. Ez természetesen általában helytálló. Hiszen nem voltak teljesen kiszolgáltatott helyzetben, szervezésük és politikai akciókba való bevonásuk így objektíve nehezebben ment. Ugyanakkor nem fenyegette őket a kilakoltatás veszélye, s egy esetleges munkabeszüntetés esetén nagyobb élelmiszer-tartalékokkal rendelkeztek, mint osztályos társaik a kolóniákban. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a kétlakiak zöme a bányamunkát választotta foglalkozásává, munkahelyi élményei, a többi bányásszal közös sorsa egyesítette őket, s a munkásöntudat erősebbé vált sorukban, mint a paraszti környezet visszahúzó hatása. E proletárszolidaritás szép példáival találkozunk a nagy sztrájkok idején, amikor is egyes községek kétlaki bányászai élelemmel látták el a bányatelepeken lakó munkatársaikat. Politikai fejlődésükre jellemző, hogy számosan lettek a bányász szakszervezet, az SZDP tagjai, sőt váltak a KMP tagjaivá.

9 Az előzőekben vázolt, vagy érintett kérdések is közreműködtek abban, hogy a nógrádi bányavidék bányamunkásainak a gyáripari munkássághoz hasonló stabilitása — amelyben a bányászjellege is szerepet játszott — nem következett be. A bányamunkás-létszámban a századfordulót követően is, ha nem is olyan mértékben, mint a századforduló előtt, számottevő fluktuáció volt tapasztalható. Az évenként váltakozó nagyságrendű ki- és belépések legfőbb okát a már jelzett „vándorüzem" jellegben, sajátosságban kell keresni. A nógrádi szénmezők ugyanis viszonylag vékony rétegűek voltak, kibányászásuk rövidebb időt vett igénybe. Gyakrabban kellett bányákat bezárni és újakat nyitni a szén vagyon kimerülése miatt. A 10—15 éves időtartamú aknák bezárása azt is maga után vonta, hogy a bányaigazgatóság nem törekedett stabil, a kor színvonalának megfelelő infrastruktúra kialakítására, olyanra, amely munkásnemzedékek végleges letelepítését eredményezték volna. A bányászkodásra általánosan jellemző problémák mellett a fluktuációt, a szénmedencének a változó geológiai viszonyai is előidézték. Akadtak ugyanis a szénmedencében olyan munkahelyek, ahol viszonylag kisebb erőfeszítéssel ugyanolyan jövedelemhez, keresethez jutottak, mint másutt emberfeletti erőkifejtéssel. Mivel a szakmánybérek általában azonosak voltak, természetesnek kell venni, hogy a munkaerő olyan munkaterületekre vándorol, ahol viszonylag kevesebb erővel, fáradsággal ugyanazt a keresetet biztosítani tudják maguk és családjuk számára. Ez a helyi sajátosság elsősorban a szénmedence vonatkozásában, az egyes vállalatok és aknák viszonylatában érvényesült. 32