Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Molnár Pál: Adatok a bányamunkásság létszámának, összetételének változásairól, helyzetéről, harcairól és életmódjáról 1900 és 1919 között

ság, a hamburgi Angol—Német Bank mizserfai—mátraszelei bányáit. Schöller Sándor karancsaljai bányatelepét. A Rimamurány—Salgótarján Vasmű Rt. kebelébe tartozó Salgóbányatelep üzemeltetésén túl nem vállalkozott újabb bányák megvásárlására, hiszen az ott folyó termelés menynyisége kielégítette a Vasmű igényeit. A három nagy bányavállalkozáson kívül a századfordulón már csak elenyésző törpebányák maradtak. Termelésük nem volt számottevő és üzemeltetésük sem volt folyamatos. A fokozódó és egyre élesedő konkurrenciaharcot sokáig nem bírták, bukásuk szükségszerűen bekövetkezett. Az utolsó bányák szénjogát 1934-ben szerezte meg a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. A két legnagyobb bányavállalat fúziójára is sor került 1924-ben, amikor is az SKB Rt. beolvasztotta az Északmagyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállalat Rt-t saját kötelékébe.

2 Ugyancsak a profitszerzési szempontok, és természetesen az egyre erősödő és mind kíméletlenebbé váló konkurrenciaharc határozták meg a technikai-műszaki fejlesztés irányát és nagyságrendjét. A bányaművelésben természetesen figyelembe kellett venni a nógrádi szénmezők elhelyezkedését, a széntelep vastagságát, rétegződését, a vízbetörés gyakoriságát, és még jó néhány tényezőt. Ezek sorából egy tényezőnek a kiemelése fontos: abban az időszakban az emberi munkaerő, és a bányászok élete mindig olcsóbb volt, mint a technika fejlesztése. A nógrádi medence természeti viszonyai kényszerítették rá a bányatőkéseket arra, hogy már a századforduló előtt, majd pedig azt követően a felszíni szénkibúvások hasznosítása helyett — mivel ezek a lehetőségek kimerültek — új aknák építésével, a régebbi aknák mélyítésével oldják meg a szükséges szénmennyiség kitermelését. A 100—300 méterrel a föld alatt kiépített aknák megkövetelték a technikai apparátus bővítését, a szállítás gépesítését, a szükséges energiahálózatok kiépítését. Változás következett be a szénkitermelés módjában is. A pilléres fejtési módot kombinálták az oldalpántfejtéssel, hogy a nógrádi szénmedencére jellemző vékonytelepi szénrétegeket is hozzáférhetővé lehessen tenni. A munkahelyi széntermelés alig változott, hiszen a bányász munkáját megkönnyíteni hivatott robbantáshoz szükséges robbanóanyaggal a bányatőkések takarékoskodtak. A bányász mindennapos szerszámai, munkaeszközei továbbra is alapvetően a csákány, a fejsze, a csigafúró, a lapát stb. maradtak. A munkahelyi világítás viszont fejlődött. A század előtti bányamécs, a kahanyec helyét elfoglalta a karbidlámpa, amelynek a fényereje kétszerese volt a kahanyecénak. A levegőtisztítást, a szellőztetést ugyancak a századforduló idején modernizálták, villamosítással oldották meg. A századforduló előtt még tömegesen alkalmazott kéziszállítást lóvontatással. gőzgéppel, később villamos energia meghajtású végtelenített kötéllel oldották meg. Kezdetben az áramot gőzgépen hajtott dinamókkal fejlesztették. Az első villamos erőtelepet 1895-ben építették Zagyvapálfalván. A szénelszállításhoz elengedhetetlenül szükséges rakodókat, szénosztályozókat, a szállítás zavartalanságát is biztosítani hivatott műhelyeket a múlt század kilencvenes éveiben kezdték el építeni.

3 A szénmedence termelése — a századfordulótól az 1923-ig terjedő időszakban — viszonylag egyenletes volt. A termelés volumenének két határértéke: 1913-ban 1675 087, míg 1920-ban 1428 838 tonna volt. 1919-ben volt a legalacsonyabb a termelés, de ez annak tudható be, hogy a Tanács28