Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Arcképcsarnok - Kerényi Dániel: Id. Noszky Jenő (1880–1951)

1931-ben Ê. Cheneviere-nek, a kiváló montbelierdi micropaleontológusnak összegyűjtötte az elérhető hazai diatomás előfordulásokat, és az észak-nógrádi Helvétienslíreket is. A Cserhát rendszeres, részletes geológiai felvételét már 1906-ban a Magyarhoni Földtani Társulat megbízásából kezdte meg, majd 1910 és 1911-ben a szomszédos Mátra térképezése közben is alkalma volt foglalkozni vele. 1914-ben a háború kitörése akasztotta meg Szirák környékének folytatólagos felvételét. Csak 1916-ban, illetőleg 1917-ben az akkori sürgős szénkutatási feladatokkal kapcsolatban vált lehetővé, hogy a Cserhát északi részeinek térképezését befejezhesse. A háború utáni politikai és gazdasági bajok egy évtizednél hosszabb időre elodázták a déli és délnyugati részek félbehagyott földtani vizsgálatát. Az Állami Földtani Intézet Igazgatósága megbízásából az 1930-as évek elején részletes felvevő munkát végez a Cserhát nyugati és vele határos területein. Majd az 1936. és 1937. évi kutatásai alapján végre abba a helyzetbe jutott, hogy az összefoglaló 1 : 75 000-es térkép kiadásával kapcsolatban megkísérelhette a Cserhát geológiai képének megrajzolását. Noszky Jenő a Cserhát területének meghatározásánál figyelembe vette a geológiailag és orográfiailag eltérő szerkezetű és felépítésű részleteket is. így a triász és eocén mészkőrétegekből felépült Vác, Romhány és Csővár között: dunabalparti „hegyrögök" vidékét. A nagy „Közép-Ipoly völgyi oligocénmedence" (azaz valójában „Horszt") kitöltése. Az „Oligocénmedence keleti folytatása", melynek Zagyva völgyi részein már erős, miocén süllyedések, feltöltődések vannak. Harmadik tagja a szorosabb értelemben vett Cserhát, amely maga is több eltérő jellegű tagból áll: így a Bércei—Bér—Buják—Ecseg—Mátraszőlős—Sámsonháza—Hollókő—Herencsény közt levő vulkános takarókból álló Középső-Cserhátból; a hozzá nyugati és északi oldalán csatlakozó, vulkános takarójából lefoszlott területből, vagyis az Északnyugati- vagy Kopasz-Cserhátból; a Cserháthoz kell még eredetileg számítani a fót—mogyoródi, továbbá a Rákosvölgyben levő vulkáni tufarétegeket tartalmazó területeket Pestig, illetőleg a gödi Duna-partig. Központi Cserháthoz számíthatók még a Középső-Zagyva és Középső-Galgavölgyi fiatal rétegekkel feltöltött „süllyedési öblözetei". A szorosabb értelemben vett Cserhát lényegileg 400—500 m magasságot elérő, alacsonyabb középhegység. A Cserháthoz számítja még a salgótarjáni szénterület északnyugati részéből felhúzódó Etes—Pilinyi mélybetört vetődési árkon, és az ahhoz csatlakozó Dobroda-völgyi, magasabban maradt miocén és oligocén részleteken kívül a Karancs (729 m) és Sátoros (650 m) anfibolendezit vulkános magaslatait. Noszky Jenő is, mint minden kutató, fölhasználja az előző kutatók munkáinak eredményeit. így említi meg az első kutatót, aki a Cserhát hegység „bazaltjáról" megemlékezik: Esmark (1798); aki pedig az első geológiai képet is megadta hegységünkről, a kiváló francia kutató: Beudant. A tényleges, magyar kutató geológusok közül elsőnek Szabó József ad részletes ismertetést a Cserhát délnyugati részéről (1860). A cserháti szenekről pedig Wolf és Hauer adnak először hírt. 275