Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Arcképcsarnok - Kerényi Dániel: Id. Noszky Jenő (1880–1951)

tődés vágta le, a székvölgyiek pedig lépcsőzetesen ereszkednek le a Zagyva —völgyébe. Mellette a-Somlyó—^Pécskő"sasbérc tetején közepes terjedelmű: széntelep van. Másik vetődési árok magában foglalja Salgótarján DK-i oldalán levő Forgách- és Emma-akna telepeket. Ez dél felé egészen a kazári völgyig követhető. Salgótarján és Vizslás felé keskeny sasbérc húzódik, amelyen széntelep nincs. Délre, Pálfalva felé, a kisterenyei szénterülethez keskeny sávban kapcsolódik. Északra pedig az északi részbe olvad, de a Tarján patak völgyénél haránt vetődés vágja ketté, és a túlsó oldalon vagy ÉNy felé lejtő sasbérc részlete bukkan elő. Ennek az oldalán erős vetődési árok van: a Pálfalva—

Etes közé eső szénterület, mely szintén az északi részbe olvad bele. Ez az északi terület, Salgótarján, Karancsalja, Lapujtő és Etes közé esik. Északi határát a Karancs sasbérce szabja meg. Kelet felé a Somlyó— Pécskő sasbérc a folytatása, nyugati oldalát az etesi sliröböl nyeste le, amelynek túlsó oldalán a szénfekvő rétegek, tufa- és kavicsfoszlányok jelzik, hogy a terület hajdan errefelé is folytatódott, sőt ÉNy felé Karancsságnál és Pilinynél a szénfedő rétegek is kibukkannak a slir márga alól. A 4. szénterület a kisterenyei—mátranováki, mely a salgótarjáni 2. és 3. árokhoz kapcsolódik, azután messze keletre kinyúlik. Számos apróbb vetődés tagolja darabokra. A töredezettség legerőteljesebben észlelhető Mátranovákon, ahol több km riolittufával fedett sasbérc van. Az 5. a szilváskői—medvesi szénterület. Ez a szilváskői szénsapka, amely egy km-'-nél is kisebb, délre és keletre riolittufa roncsok jelzik hajdani nagyobb elterjedését. Északra a nagy Medves-fennsík alatt elterülő szénterület van, amely Salgó felé kinyúló félszigetet alkot. A 6. a Karancs tövében levő széntelepek közül az első apróbb vetődésektől lesüllyesztett darabka a Kercsegtető keleti aljában. A Karancs északi oldalán éles vetődéssel határolva jókora maradványt találunk az északi szénterületből. A 7. az Ipoly-völgyi szénterület egyike a látszólag legnagyobb összefüggő daraboknak. Karancsberénytől Karancskesziig egyenes határral végződik. ÉNy felé Romhányig, illetőleg Liptagergéig húzódik. A salgótarjáni szénterület földtani térképével teszi szemléletesebbé, érthetőbbé leírását. Noszky Jenő kimutatta, hogy a medence nagy elterjedésű slirfajtáinak jó része nem alsó- és középső miocén korú, amilyen korúnak addig valamennyi „apokát" vélték, hanem felső oligocén korú. Ez a megállapítás nagy fontosságú volt gyakorlati szempontból. Ui. addig számos szénkutató fúrást mélyítettek az cligocén „apokába" abban a hiszemben, hogy a szénfedő rétegcsoportba hatol le a fúró, és nem értették az eredménytelenség okát. 1913-ban dr. Hronyecczel a svábóci ásványvízforrások praktikus hidrológiai viszonyait tanulmányozta, valamint a kisoczi mangánérc előfordulásait. 1912—14 közt a Tudományos Akadémia megbízásából a Vág, Poprád és Hernád völgyében az Alacsony és a Magas Tátra közti nagy törésvonalat és környezetét vizsgálta át és térképezte. 1914-ben Szirák környékén végzett geológiai kutatómunkát. 1915-ben a Mátrától északra eső dombvidék (salgótarjáni szénterület) földtani viszonyait vizsgálta. 1916-ban az Északi Cserhát földtani viszonyait tanulmányozta. 272