Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Balázs László: Adatok és összefüggések a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű salgótarjáni (acélgyári) népiskolájának történetéhez (1870–1920)

meiert a Nógrád megyei Nemzeti Intézet több alkalommal oklevéllel, egy ízben 50 forinttal jutalmazta. Titkára volt a gyári tűzoltóságnak, a tiszti kaszinónak először könyvtárosa, később jegyzője és gazdája lett. Rendkívül nagy népszerűségnek örvendett, ismert és kiemelkedő alakja volt a nógrádi tanítóságnak. Többször megválasztották a Nógrád megyei Tanítótestület füleki (1890-től salgótarjáni) körének elnökévé, s magának a megyei testületnek éveken át első alelnökeként is tevékenykedett. 1884-ben az országos képviseleti tanítógyűlésre képviselőnek választották meg. Az is fáradozásainak volt köszönhető, hogy a gyári iskola a korabeli viszonyokhoz képest szép múzeummal, azaz szertárral rendelkezett. Évek hoszszú során át járt házról házra, hogy az árvagyerekek felruházására pénz szerezzen.

18 1918. november 11-én, az akkor már 68 éves Porázik György, lelkes hangú megnyitó beszédet tartott a tantestületi értekezleten: „Nagy időket, történelmi időket élünk. A magyar história soha ki nem haló fénnyel fogja följegyezni az 1918. október 31-iki dátumot. Ezen a napon a magyar szellem lerázta minden bilincsét, a magyar érzés megtalálta ősi imádata tárgyát: ezer éves hazánknak a teljes és tökéletes függetlenségét, önállóságát és szabadságát. A megújhodás korszaka felvirradt a mi szeretett, drága, édes Hazánkra." E bevezető után felolvasásokat tartottak az új Magyarország megteremtéséről szóló cikkekből.

19 Ugyanez a Porázik György a proletárdiktatúra kikiáltása után már nem adott hangot lelkesedésének sem a tantestületi, sem pedig az iskolaszéki üléseken. A tanácshatalom rövid idejére 3 havi rendkívüli szabadságot kért és kapott. (Egyébként a jegyzőkönyvekben — azon kívül, hogy az iskolaszék és a tantestület tudomásul vette a forradalmi kormány és a megyei direktórium rendeleteit — nyoma sincs semmiféle hangulatváltozásnak, a forradalom eseményeire való reagálásnak.) Az 1919. október 6-i tantestületi értekezleten elhangzott Porázik-beszéd viszont abból a szempontból érdekes, hogy lényegét tekintve már körvonalazódik benne az ellenforradalmi rendszer nevelési programja. Ezért is érdemes hosszabban idézni: ,,. . . tudatában vagyok a nehéz feladatnak, melynek megoldása reánk, tanítókra vár! A négy és fél éves háború szenvedéseitől kifáradva és agyongyötörve — a „proletár diktatúra" név alatt új háborút éltünk át —, mely új szenvedésekre tanított és sok hazugsággal akarta megmérgezni lelkeinket. Álapostolokat küldtek a nyakunkra, hogy ezek eltántorítsanak bennünket drága, édes Magyar Hazánk iránt táplált szeretetünktől, fajunkhoz és nemzeti vonásainkhoz való törhetetlen ragaszkodásunktól! ! Azt hirdették, hogy Nincs Haza! Nincs Isten! Nem kell család! Arra akartak bennünket rávenni, hogy ezeket a hazug tanításokat lopjuk be a reánk bízott ifjúság lelkébe." „. .. felvilágosítás ürügye alatt aljas és piszkos dolgokról beszéltek a fiatal munkásoknak, miáltal megmérgezték leikeiket. Most rajtunk a sor, hogy a félrevezetett ifjúságot kiábrándítsuk és kiirtsuk lelkeikből azokat a tévtanokat, amelyeket a gazok beléjük akartak oltani."

20 (Itt tartjuk szükségesnek megemlíteni, hogy a Tanácsköztársaság után, amikor az iskolaszéknek jelentést kellett küldenie a gyári tanítók diktatúra alatti magatartásáról, egyetlen tanítóra nézve sem volt elmarasztaló vélemény, az egész tantestület magatartását „korrektnek" minősítették.)

21 148