Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Balázs László: Adatok és összefüggések a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű salgótarjáni (acélgyári) népiskolájának történetéhez (1870–1920)

iandó probléma volt -az 4s4œlék—zsúfoltsága. A katolikus iskolában 1893ban két tanteremre 216 tanuló jutott, de nem volt sokkal jobb a helyzet az 1882-ben megnyílt izraelita iskolában sem.

11 E példák után ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy a községet és a felekezeteket nem késztette különösebb érdek, hogy jelentősebb anyagi áldozattal javítsanak az iskolaügyön. Az 1868-as népiskolai törvény nyomán az iskolafenntartóknak két csoportját különböztették meg. Az egyik csoportot a községek alkották, melyek bizonyos körülmények esetén kötelesek voltak iskolát állítani, a másik csoportot pedig a felekezetek, társulatok és magánfenntartók. Ez a csoport jogosult volt iskolát létesíteni és fenntartani, ha annak működése megfelelt a törvény megszabta követelményeknek. Salgótarján és környéke iskolaügyének fejlődését tulajdonképpen a községbe költöző vállalatoknak köszönhette, amelyek — a törvényben előírtaknak általában megfelelve, saját érdekeik megvalósítása céljából — sorra létesítették népiskoláikat. A századfordulóra a salgótarjáni három társulati iskolán (a vasgyárin, bányáin és üveggyárin) kívül társulati iskola működött Karancsalján, Baglyasalján, Pálfalván, Kazáron, Homokterenyén, Mátranovákon, Inászón, Rónatelepen és Salgóbányán,

12 melyek egy részében iparostanonc-képzés is folyt. A salgótarjáni Vasfinomító Társulat (1881-ig egyik elődje volt a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaságnak) alkalmazottai nevelésére és oktatására népiskolát állított fel gyártelepén, mely 1870 októberében nyílt meg, és 25 növendékkel kezdte meg „nemzeti misszióját".

13 Az iskola alapítása a vállalatnak egyrészt abból a jól felfogott érdekéből történt, hogy magának „erkölcsös, értelmes, józan gondolkodású, egészséges szervezettel bíró, munkaszerető munkásokat neveljen, másrészt pedig, hogy erkölcsi és nemzeti szempontból reá háramló kötelezettségének e téren is eleget tudjon tenni".

Vi Húsz évvel később már olyan szépen hangzó célt is megjelöltek az évkönyvek, hogy ,,a társulat szívén viseli a munkásosztály értelmi színvonalának emelését", ami végső soron igaz is lehetett, amennyiben a vállalat érdekeinek ez megfelelt. A valóság azonban mégsem volt ilyen szép és humánus, amire Jónásch Antal gyári hivatalfőnök és egyben iskolaszéki elnök szavai egyértelmű bizonyítákul szolgálnak: ,,. . . az iskolai ifjúság nevelésénél nemcsak az értelem fejlesztésére és ismeretek elsajátítására fektessék a súlyt, hanem a vallásosság felébresztése és a vallási érzület gondos ápolása is képezze az iskolai nevelés egyik fő czélját, hogy így nemcsak értelmes, de egyúttal vallásos, a gondviselés által kijelölt helyzetével megelégedő nemzedéket nevelhessünk."^ Úgy gondoljuk — Jónásch Antal sem gondolhatta másképp —, hogy az a gondviselés, amelyik kijelölte a munkások helyzetét, s ezzel a kijelölt helyzettel megelégedő nemzedékek nevelését tűzte ki célul, nem volt más, mint a részvénytársaság és annak vezetői. A salgótarjáni vasgyári népiskola — ugyanúgy, mint a többi társulati' iskola — felekezet nélküli, nyilvános joggal (vizsgáztatási és bizonyítványkiállítási joggal) felruházott magyar tannyelvű iskola volt, melyet a társládai választmány, mint a társulat műszaki vezérigazgatósága által megbízott iskolaszék kezelt, s amely fölött a társulat részéről a főfelügyeleti jogot a műszaki vezérigazgatóság gyakorolta.

16 Az ügyintézés mindkét irányból az iskolaszéken keresztül bonyolódott le, azaz: a műszaki vezér146