Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Horváth István: A zelenei jobbágyok megmozdulása 1825-ben

adás 1823-ból keltezett, és amelynek szereplője a közigazgatási pályán törekvőén haladó Tihanyi Ferenc, aki mint szolgabíró aktívan reszt vett a vármegye nemeseinek ellenállásában, amely a vármegyei önállóságot megsértő helytartó tanácsi rendelkezések iránt bontakozott ki. Az 1823. november 4-én a Wenckheim József királyi biztos által meghirdetett közgyűlésre csak katonai kísérettel volt hajlandó megjelenni. Tihanyi Ferencet az 1828-as tisztújításkor másodalispánná választották, és ő tette meg azt a javaslatot, amelynek értelmében az 1830-as rossz termés miatt ún. „gabonasegély-magtárakat" hoztak létre a megyében. A megyei tisztikar egyévi fizetésének :l

//-ét, a törvényszéki táblabírók pedig egész évi napidíjaikat adták e célra. 1832-es tisztújításkor Tihanyi Ferenc egyhangúlag elfogadott első alispán, akit nem sokkal később Tolna megye főispáni székében találtunk. Az 1839—1840. évi országgyűlésen a főrendi tábla vitájában vett részt.

7 A tipikusnak nem minden mozzanatában nevezhető — elsősorban végkifejletében — pálya anyagi hátterét a jobbágy birtokok biztosították elsősorban. így igaznak érezzük azt a feltételezést, hogy az intézői önkény, a többszöri és tetszés szerinti úrbéri szolgáltatás megállapítása, és a fent leírt pályakép között a lehető legszorosabb összefüggés található. A zelenei jobbágyok munka- és szolgáltatásmegtagadása példa nélküli volt Nógrád megye akkori történetében. Ez természetesen nem jelenti azt. hogy minden előzmény nélküli lett volna. A jobbágyi munka szabályozatlansága, a földesúri hatalmaskodás so! ^or kényszerítette különböző formában megjelenő ellenállásra a falvak lakóit. Ezekből lássunk néhány esetet, amely példázza megállapításunkat. A földesúri önkényeskedésről tudósít — többek között — az az 1798ból származó és homokterenyei esetet közreadó irat, amely arról szól. hogy a megnevezett helyen megtámadták a földesúr tisztjeit, mert azok elhajtották a jobbágyok és zsellérek marháit. A lázongó jobbágyok büntetése: botbüntetés.

8 Az eset mögött — úgy vélem —- nem nehéz felismerni a korszakban nem ritka legelőhasználatból és legeltetés szabályozatlanságából fakadó ellentmondásokat. Ecsegen 1782-ben és 1830-ban tiltakoztak a jobbágyok az úrbéri telkek erőszakos csökkentése miatt. A hidegkúti és karancssági jobbágyok azt kérték 1793-ban, ill. 1804-ben a vármegyétől, hogy engedjék őket az Alföldre költözni. A szécsényiek és gróf Forgách József közötti birtokviszály évtizedekig eltartó törvényszéki pert eredményezett. A divényi és kékkői uradalomhoz tartozó zsellérek az urbárium miatti elégedetlenségük kifejezésére indítottak pert a Balassák és a Zichyek ellen. A nagyoroszi jobbágyok voltak a ritka kivételek, amikor megnyerték a gróf Keglevich Károly elleni úrbéri szolgáltatás tárgyában indított perüket." Ha tanulmányozzuk a következőkben közreadott dokumentumot, első olvasásra is nyilvánvalóvá válik számunkra: a Zelenén történtek eltérnek az eddig ismerteitektől. Nemcsak a környezet, hanem a cselekvés egyes mozzanatai, az egész történet lefolyása miatt is érdemes megkérdeznünk: mi is történt 1825-ben Zelenén? 120