Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Bakó Ferenc

Ilyen módon Heves megyében a településformákat három alaptípusra lehet visszavezetni. (Azért kell visszavezetni, mert az utóbbi szárharminc év telekés falurendezési akció nyomán a típusok egymással erősen keveredtek, általában a szalagtelkes, soros-utcás típus javára.) Az első kategóriába a többséget kitevő szalagtelkes, soros-utcás falvak tartoznak, amelyek keletkezése nagyobbrészt a XVIII. sz. előtti időkre keltezhető. A második típus a megosztott telkes, morfológiailag gyakran halmazos falvaké, számos formai és funkcionális változattal. A palóc vidékre a „hegyvidéki szálláskertes"-nek nevezett típus a jellemző, bár nem túl nagy számban, de ennek is több variánsával. Egyes falvakban csak a lakosság egy, jogilag és gazdaságilag magasabb rétegével lehet a kettős beltelek használatát kapcsolatba hozni. Más esetekben a szálláskert keletkezése egy közeli falu elnéptelenedésére vezethető vissza (leginkább a török idők alatt), amikor a ma is élő falu a régi község határát bekebelezte (Tarnalelesz — Bolya). A szálláskertek kialakulására viszonylag közeli példát mutat fel Szarvaskő esete. 1850 előtt a Tanyának nevezett kertek még ismeretlenek, ezért úgy tűnik, hogy a jobbágyfelszabadítás után, éppen a feudális földbirtokviszonyok megszűnése és a tagosítás után alakultak ki, főleg a földrajzi viszonyok kényszerítő hatása alatt. A majorfalu a harmadik Heves megyei típus, ami a hegyvidéken és az Alföldön egyaránt előfordul. A majorfalu napjainkban, a különböző korszakok növekedéseinek rétegződése után leginkább zavaros halmazfalunak látszik, de történeti fejlődését kutatva, a faluszerkezeten belül egymástól sokszor független több, vagy égy-egy nagyobb centrum fedezhető fel. Ezek a központok a falu egykori birtokosainak kúrái, kastélyai, ami köré a nagybirtokot megművelő cselédek, zsellérek házai települtek. A magyar településtípusok igen régi formája lehet ez, aminek a társadalmi és gazdasági fejlődés sok helyen még a nyomait is elmosta, de már a középkorban is megmutatkozik az a racionális munkaszervezési elv, hogy a földesúr a jobbágyénál olcsóbb és jobban kihasználható zsellér munkaerejét kúriája közvetlen közelében tudja. Egy centrumos majorfalunak Egercsehi, Tarnaörs, Zaránk, Detk, — több központúnak pedig Egerszólát, Nagyréde, Atkár községeket tekintem. Az északi hegyvidék településformái, de különösen a megosztott telekrendszer használata kialakulásában és fennmaradásában jelentős szerepet tulajdonítunk a falun élő armalista nemességnek. A jobbágyfelszabadítás időpontjában ezen a területen számos armalista település volt, ahol a kisebb birtokon, vagy éppen a jobbágytelken gazdálkodó kisnemesek a jobbágyokkal, zsellérekkel szemben többségben voltak. így volt ez a XVIII. században is, de a XVII. század népességét, ennek jogállását nem ismerjük. A XVI. században ugyanezen a területen azonban éppúgy armalista nemeseket találunk, mint a későbbiekben. Az 1549. évi dikajegyzék 65 Heves megyei települése között 30 esetében nem tüntették fel a földesúr nevét, csak a nemesi porták számát, amelyek — 24 falu adatait egyesítve — többet tettek ki, mint az egyéb (déserta, pauper, nova) porták. A bizonyításhoz szükséges további dokumentumok feltárását az nehezíti, hogy a XVI. századi nemesi családnevek ez ideig ismeretlenek, s így nem használhatók fel a hódoltság után északról ide települők között az esetleg visszatelepülök felismeréséhez. Ennek ellenére a kiváltságos jogállású, de ugyanakkor a jobbágysornál magasabb szinten élő és termelő réteg kontinuitását ezen a tájon valószínűnek tartjuk. Ez a kontinuitás, folytonosság tarthatta fenn elsősorban a megosztott beitelkek rendszerét, különösen a falutól távolabbra kihelyezett csűrös vagy is50