Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Zólyomi József: Kétbeltelkű település emlékei Sámsonházán

A Pajtásikertekben levő telket idegenek kezére ritkán juttatták. A tulajdonjognak mindig családon belül kellett maradnia, mert különben a telek annyira leszűkült volna, hogy sem a rajta levő pajtát, sem az istállók nem tudták volna használni. A család kihalása esetén a legközelebbi rokonok vásárolták meg a telket. A telket általában az a testvér kapta meg — a többi testvér kifizetésének kötelezettségével — aki a vagyon felosztásának időpontja körül megnősült, vagy férjhezment. Az utóbbi évtizedekben idegenek is megvásárolhatták az itt levő telkeket, mert az örökösök közül sokan elköltöztek a faluból, hogy Salgótarjániban, Pásztón, Nagybátonyban levő munkahelyük közelében telepedjenek le véglegesen. A telekért kapott pénzt a testvérek egyenlő arányban felosztották egymás között. Építőanyag A 19. század közepét megelőző időszakból csupán egyetlen adattal rendelkezünk, amely az építőanyagra utal. Ez sem paraszti, hanem egyházi épületre vonatkozik. Az evangélikus egyház Canondea Visitációjában olvashatjuk, hogy 1731-ben fából épített, szalmával fedett templom állott a faluban.

32 Az 1867-ben készült Birtokrészleti jegyzőkönyv három háznál j'egyzi meg, hogy azok fából vannak, a többi épületnél nem utal az építőanyagra. Három évvel később, 1870-ben a 126 lakóház, 54 pajta és 83 istálló falának több mint 90 %-a kőből készült.

33 Vert- és vályogfalat csak a lakóházakhál tüntet fel, a gazdasági épületek falának anyaga a kő. A későbbi összeírások, még az 1970-as is, a követ tartják a legfontosabb építőanyagnak a községben.

3,1 A falu idős emberei úgy hallották szüleiktől, nagyszüleiktől, hogy valamikor a házak, pajták és istállók fából épültek. Körülbelül 150 éve lehet annak, hogy a földbirtokos a községben levő Pogányvár alatti kőbányáját megnyitotta. A bánya használatának jogát a falu néhány év múlva megvásárolta. Ekkor kezdődött meg a falúban a nagyarányú kőépítkezés. Mindenki saját magának termelhetett követ, melyeket kőművesekkel kb. 30X40X20 cm nagyságúra kifiaragtattak. A puha fehér mészkőt könnyen lehetett faragni „olyan sima lett miint a gyalult deszka." Épületfáinak alkalmas erdeje nem volt a községnek. Emlékezet szerint a gerendákat, szarufákat, léceket, deszkákat a salgótarjáni, a pásztói fadepókban vásárolták meg. A századfordulóig a pajták, az istállók és részben a lakóházak fedőanyagának a zsúpot használták. Az apró fehér poltáni cserép a lakóházak fedésénél — főleg a nagyobb gazdáknál — már korábban elterjedt, de a pajtát és istállót mindig zsúppal fedték, mert „az alatt sokkal hűvösebb volt." A szemnyerésnél használt járgány megjelenésével a zsúpnak való rozskévék kézzel történő kicséplése már többletmunkát jelentett az egyes családoknak. A nagyobb javításra szoruló zsúptetőt szerették volna p oltári cserepesre átalakítani, de gazdasági helyzetük ezt a lehetőséget ritkán biztosította. Ebben az időben egy biztosító társaság ügynöke kereste fel a falut, aki hosszas rábeszélés után biztosítási szerződést kötött a gazdákkal a pajtákra és istállókra is. Egy évvel később Palik Márton pajtája és 191