Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Kapros Márta: Hiedelmek és szokások a graviditás kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban

vótam én félős, de annyit beszólt mindig. Egyik este, mikor egyedül vótam benn az elsőházban a kicsivel, kopogtattak az ablakon. Elkezdtem sikongatni, ahogy csak bírtam. Oszt tudja mi vót? Édesanyám jött át Halásziból egy kis levessel. A férjem rokonságából meg egy csomóan ott vótak a konyhában, oszt édesanyám nem akart zavarkodni, azér' kopogtatott csak nekem" (középparaszt felesége, sz. 1904.). Drégelypalánkon azért óvták az asszonyt a házból való kijárástól, mert ilyen esetben könnyen „az ördög nyomába lép", azaz a gonoszok hatalmába kerül. Mindezen szokások — indokolásuktól függetlenül — gyakorlatilag azt eredményezték, hogy a fájdalmaktól, fáradságtól, esetleg láztól elgyötört asszony mellett gyakran tartózkodott valaki, aki segítségére lehetett, ápolta, vagy puszta jelenlétével megnyugtatta.

100 Általában elfogadhatjuk, hogy a gyermekágyas asszony megfelelő táplálkozása — elsősorban külső segítség révén — biztosított volt. Még a legszegényebb rétegből kikerülő komaasszony, akár saját családja kárára is, szigorúan kötelességének tartotta, hogy valóban ünnepinek számító, tápláló ételekkel, finomságokkal lássa el az asszonyt, hogy az mielőbb erőre kapjon101 A közelebbi és távolabbi rokonok, ismerősök is felkeresték a fekvőt, s ha főtt ételt nem is de süteményt, kalácsot, vagy italt mindig hoztak. Ezek a jobbára futó látogatások nem voltak időponthoz kötve, gyakran csak néhány érdeklődő mondat, s már siettek is dolguk után. Aki viszont tehette, szétnézett, miben segíthet, s közben jótanácsokkal látta el az asszonyt. A gyermekágyast meglátogatókhoz kapcsolódó hiedelmet keveset találtam. Amennyiben megmutatták az újszülöttet, az illető megköpködte, „nehogy a szeme ártson" a gyermeknek. Az álomelviitelt megelőző leültetés inkább csak a napszállta után érkezőkre vonatkozott. Érsekvadkerti adat szerint, ha a fekőasszonyhoz érkezők kendőbe kötve babot vagy tojást hoztak magukkal, akkor a gyermek sohasem lesz híján a pénznek. Az anya tejének elviteléhez, megrontásához fűződő képzetekre nem emlékeznek. Ugyancsak hiába érdeklődtem havivérzéses asszony látogatásához kötődő hiedelmekről. 5.3. Avatás A gyermekágy időszaka az anya avatásának templomi szertartásával ért véget . Elnevezése mindenütt „avatás", esetenként, inkább az idősebbek szóhasználatában „avató". A szülés és e szertartás közötti időszak megjelölésére használt, sajátos kifejezési formák: „míg az asszony be nem járt" (Örhalom, Ludányhalászi), „míg be nem álltunk" (Őrhalom), „amíg be nem avatták" (Dejtár, örhalom, Érsekvadkert). Előfordul az „avatatlan asszony" megnevezés is (Litke). Hétköznap a reggeli mise után, vasárnap vagy ugyanakkor, vagy délután a litániát követően került sor az avatásra. Ki, melyik napot választotta, sem a hagyomány, sem az egyházi előírások nem szabták meg. A papnak nem kellett bejelenteni előre, bár volt rá eset, hogy valaki a családból szólt. Az asszony vidékünkön mindig magával vitte gyermekét, s általános szokás szerint elkísérte őt a bábaasszony, akit azonban, ha úgy adódott, az újszülött keresztanyja helyettesíthetett. Hétköznap „kimenő ruhát" vettek fel, vasárnap az adott ünnepre kötelező nagy172