Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Kapros Márta: Hiedelmek és szokások a graviditás kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban

együtt laktunk. Én meg csak hallgattam, aztán lestem, mikor hagy ott valamelyik egyet félig megrágva" (Ipolyvece). Hiedelmi magyarázata van annak, hogy bizonyos fajta ételek fogyasztását károsnak, másokat hasznosnak tartottak elsősorban a születendő gyermek egészségére, képességeire nézve. Mákos ételtől buta le.sz a gyermek (Drégelypaláink), a dióstól viszont erős (örhalom). Ha az újszülöttön kiütések, pattanások voltak*, azzal magyarázták, hogy az asszony sok kölest, babot vagy hagymát evett, amíg gyermekét hordtía (Örhalom, Ipolyvece). Mások szerint a babból készült ételektől megfájdul a magzat hasa (Érsekvadkert). Általános nézet, hogy minden nő, még a terhességet, sőt házasságot megelőzően is tartózkodjék összenőtt gyümölcsök fogyasztásától, mert különben ikerszülése lesz. Az anya táplálkozása és a majdani tej képződés között felfedezett kapcsolatra látszanak utalni azok a szokások, amelyek szerint bizonyos ételeknek (sok leves, vagy konkrétan rántott leves, köménymagos leves, továbbá tej, lágytojás, hagyma) a terhesség alatti, gyakori fogyasztásával igyekeztek biztosítani a bőséges anyatejet. Azonban e táplálkozási szabályok meglehetős egyoldalúsággal realizálódtak. Erre utalnak azok az Érsekvadkerten feljegyzett adatok is, amelyek szerint a várandós asszonyok gyakran mondogatták : Leves, leves, rántott leves Menyecskének de keserves! Itt említem meg azt az egyetlen hiedelem-adatot, amely a terhes nő termékenységet előidéző erejében gyökerezik. Általánosan elterjedt volt a legidősebbek emlékezete szerint, hogy fiatal gyümölcsfa első termését állapotos menyecskével kell megetetni, ha azt akarják, hogy a fia jótermő legyen. — E mágikus gyökerű szabályok azonban gyakorlatilag nem sokat módosítottak tehát az asszony táplálkozásán. 3.3.3. A terhesség első időszakában ugyanazok a szabályok vonatkoznak az öltözködésre, mint egyébként. Ünnepen az újmenyecskét megillető cifra ruhákban jártak, 8—13 alsószoknyával, fejükre féketőt tettek. Ki panaszkodva, ki nevetve emlékszik vissza, hogy alig bírta a sok szoknyát, s dagadt lábára felerőltette a vastag, kötött, rózsásharisnyát, szűk cipőt, „de hát avvót a szokás, ha bolond szokás is vót". Másrészt viszont a változatlan viselet segítségükre volt, hogy később tudódjon ki állapotuk. Ennek érdekében igyekeztek minél találékonyabbnak lenni: „Ügy köttük a gallért,

77 hogy ne merevedjen elől". „Ha a gallér nem ért össze,

78 megtűztem, oszt elékötöttem kötényt." A mellényekkel, díszes kabátkákkal igyekeztek derékig minél jobban összeszorítani magukat. Aki jobban megerősödött, 2—3 szoknyával kevesebbet vett föl. A terhesség elkendőzése a hétköznapi viseletre is érvényes volt. Egyik asszony visszatűrte elől a szoknya szélét, másik egy ruhadarabot, rongyot vett mindig a karjára, hogy ne tűnjön fel alakjának elváltozása. Bár úgy tartják, ,,félidő" a határvonal, gyakorlatilag azonban ki mennyire „vastagodott" meg, tehát általában öt-hatodik hónaptól már némi módosulás állt be az öltözködésben. Az alsószoknyák száma mindenkinél csökkent, a felsőtestre való, derékhoz szabott ruhadarabokat kiengedték, kitoldották. A féketöt már nem illet felvenni, ettől kezdve kikötött menyecskekendőben jártak. E vonatkozásban is érvényesült a terhes162