Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Bakó Ferenc: Hagyomány és változás a palóc temetkezési szokásokban

tártam fel. A gyűjtésnek sem időbeli, sem anyagi korlátai nem voltak, ami a munkához kedvező lehetőségeket biztosított. Személyes és csopor­tos beszélgetések folyamán sok személyt kérdezhettem ki, de ezen kívül élhettem a megfigyelés igen hatékony és célravezető módszerével is. Akkor még a fényképezés, vagy a hangrögzítés eszközei nem álltak ren­delkezésünkre és ennyivel az 1940 körül megörökített anyag szegényebb. 1974-ben, 1976-ban és 1977-ben összesen hét napot fordíthattunk a temet­kezési szokások jelenkori helyzetének megfelelő és a változásokat is fel­mérő vizsgálatára. Ez idő alatt 16 személlyel folytattunk beszélgetést, s ezen kívül információkat kértünk a falvak — elsősorban Örhalom — egyes vezetőitől is. A véletlen úgy hozta, hogy részt vehettünk egy teme­tésen, amikor annak jelentősebb mozzanatairól fényképfelvételeket készí­tettünk és magnetofon segítségével megörökíthettük a halotti virrasztás hagyományos énekeit^-Az így szerzett tapasztalatokat a szokáscsoport alább felsorolt lényeges elemeihez kapcsolva foglaljuk össze. 1. A HALÄL KÖZELEDÉSE Az egyetlen lehetséges emberi magatartás az elkerülhetetlen ese­ménnyel, a halállal szemben a belenyugvás. Megállapítható, hogy erre a viselkedésmódra, vagy éppen a halál közeledtét hírül adó jelek termé­szetére, formáira a vallásos világnézetnek és tanításoknak alig van hatá­suk. Változás tehát ezen a téren alig észlelhető, valószínűleg azért, mert ezek az okkult jelenségek és ez a nagyon racionális magatartás annyira régi és egyetemes, hogy a kultúra átalakulását az utóbbi év­tizedekhez hasonló módon már többször is átvészelte. Ujabb jelenségnek lehet azonban tekinteni azt, hogy a régi okkult motívumok mellett az emberi test rendellenességeit, változásait figyelik meg, és ebből következ­tetnek valami rosszra. „Vannak jelek: apad a bőre, a halántéka be van esve" — mondják. Korábban — mint láttuk — élő gyakorlat volt a nagyböjt negyven napja folyamán betartott „negyvenölés", ami képessé tette az embert arra, hogy megjósolja halála napját. Ez a szokáselem kétségtelenül egy­házi rendelkezésekkel kapcsolatos, minthogy a húsvétot megelőző böjtöt általánosan előírták. Kérdéseinkre általában és mindenütt azt a választ kaptuk, hogy a szokás a háború után elmaradt, legfeljebb „titokban", ha tartja valaki. Végül mégis kiderült, hogy a szokás egy tartalmában régi, de funkciójában új formáját ma is tartják. Néhány férfi farsang és húsvét között önmegtartóztató életmódot folytat: a régi szokásnak meg­felelően nem iszik alkoholt, de megtoldja ezt azzal, hogy nem dohányzik és mértékletesebben étkezik. Az új szokás megtartotta régi nevét — bőj­tölés —, de funkciója megváltozott. Az egyházi előírások kényszerű betartása helyébe logikus mértékletesség lépett, hogy csökkentse a túl­táplálkozást, a nikotin és az alkohol fogyasztását. Ennek célja és ered­ménye már nem misztikus jövőbelátás, hanem a testi és szellemi erők felfrissülése. 2. A HALDOKLÁS ÉS A HALÁL BEKÖVETKEZÉSE A haldoklást kísérő szokások és hiedelmek gyengülését elősegítette az egészségügyi szolgáltatások fejlődése és különösen az utóbbi években 114

Next

/
Oldalképek
Tartalom