Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - N. Kiss István: Hadsereg, adó és társadalom a kuruc államban

aránt megterhelő dicális rendszer hatékonyságát mutatja, hogy a 8,57 milliós állami bevételből 7,7 milliót a dica-adó biztosított. Közismert, hogy a kurucok a Rákóczi-szabadságharc valamennyi nagy ütközetét elveszítették, de ezt a tényt a közhiedelem szerint — amit a szakemberek nagy része is oszt —, egyensúlyozta az a körülmény, hogy a csatavesztés után „szétrebbenő" kuruc sereg rövidesen újból összeállt. Bár van igazság ebben a sematikus ábrázolásban, súlyos hibája, hogy eltereli figyelmünket az elveszített ütközetek legsúlyosabb következményéről: a véres veszteségekről. A gyalogság nagy részét levágták az ilyen ütközetek során és a szétrebbenő lovasság is erősen megtizelődött. A vesztett csaták után mindig újra felálló kuruc seregeket jelentős részben új emberanyaggal töltötték fel. A Habsburg-csapatok kiképzési, felszerelési és vezetési fölényét a kuruc haderő mozgással és vérrel egyenlítette ki. A kuruc csapatok véráldozata rendkívül súlyos volt, ami a korabeli iratanyagban pontosan nyomon követhető. 1707 nyarától kezdve a dicális adólistákon egyre több jobbágy neve mellé kerül oda a bejegyzés, hogy katonai szolgálatot teljesít, és egyre sűrűsödik a hadiözvegyek száma is. Az 1708. éy végén s 1709-ben készült ezredkimutatások tanúsága szerint a mustratisztek a korábbi állománynak már 70—80%-át nem találják. Ekkorra már megoldhatatlan problémává vált az emberanyag pótlása. Nem érdektelen, e szempontból megvizsgálni azt a néhány konkrét adatot, amely a kuruc állam demographiai helyzetére, az újoncozás lehetőségeire és korlátaira, egy szóval a kontingensek problémájára vonatkozik. Az a felvidéki, közép- és keletmagyarországi megyékből álló terület — Nyitra s Trencsén megyétől Szatmár megyéig és a lengyel határtól a Kunságig — ahol a dicalis adórendszert a kuruc kormány meg tudta szervezni, kb. 97 000 km

2 kiterjedésű volt. Ezen a területen, az adólisták tanúsága szerint, 1,0—1,2 millió ember élt. Ez a demographiai bázis évjáratonként kb. 6000—7000 fő, fegyverforgatásra alkalmas férfit jelentett. Húsz, katonai szolgálatra igénybe vehető korosztállyal számolva egy 60 000 fős haderő fenntartásához minden második-harmadik férfinek zászló alatt kellett állnia. A Gazdasági Tanács kalkulációja szerint a dicalis adórendszer 67 000 katona és ugyanannyi ló eltartását tette lehetővé. Mindez a gazdasági erő és az emberanyag maximális igénybevételét jelentette. Kétségtelen, hogy a hadsereg eleinte az egész, kuruc uralom alá került országból toborzódott, ide értve a dunántúli s délmagyarországi megyéket is, de később — különösen a folyamatos újoncozás tekintetében — csak a fent meghatározott dica-terület állott Rákóczi rendelkezésére. A véres veszteség, a szökés, a szétszóródás és a ragály állandóan ritkította a kuruc csapatok sorait, és a harcos állomány feltöltése egyre vontatottabban haladt. 1707-től kezdve évi 10—12 000 újoncot, ún. portalis hajdút kellett volna bevonultatni, ami a megyék, illetve a kuruc parancsnokok kimutatásai szerint már csak részben volt teljesíthető. Abaúj megye 1709-ben pl. azt jelenti, hogy a kivetett újonclétszám teljesítése esetén, az egész megyében található minden^ kilenc parasztgazdából kettőt be kellene sorozni, mint portális hajdút. 37