Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Arcképcsarnok - Dévényi István: Csohány Kálmán

magábafordulást eredményez, hanem egy olyan magatartást, amelynél minden élményt, vagy gondolatot amit magába fogad, átáramoltat saját magán, és erős érzelmi, indulati telítettséggel vetíti ki újból. Magáévá te;z minden problémát, egyénit és közösségit, és egyforma intenzitással válaszol rájuk. Fogékonysága az emberi dolgok iránt, nem engedi meg a népiességgel járó korlátozott, csak egy meghatározott közösség problémájával való foglalkozást. Lírai megnyilatkozásai, aggódásai, de emlékei is mindig a mai kor emberének és emberéről szólnak. Nagy szavaknak tűnik ez a jellemzés, de próbáljuk meg végigkísérni további útját, hogy bizonyosságot nyerjünk. A madár kedvelt és gyakran előforduló motívum Csohány művészetében. Kezdjük a bemutatást a Hat madár című lapok elemzésével, ami, ha időrendben nem is első, de kulcsfontosságú a motívum értelmezésében. A művekhez természetes közvetlenséggel közelítve, legelőször csak azt látjuk, hogy mindkét rézkarcon madarak röpülnek tájképi háttér előtt, de a következő pillanatban már érezzük, hogy az azonos téma a kevés különbség ellenére ellentétesnek mondható. Az előzőknél a madarak fényes cikázása hat ránk, a más^k lap viszont megtelik feszültséggel, a fekete madarak megjelenése elrontja a könnyed, minden nehézkedési leküzdő repülés ábrázolása láttán keletkezett érzetünket. A látottak alapján a drámai hatás megindítja asszociációinkat, és többé nem lehet nem odafigyelni. A műélvezet akkor lesz teljes, ha intellektuálisan is megpróbáljuk követni a látottakat, azt, hogy Csohány itt az ellentétes erők harcát ábrázolja, anélkül, hogy konkretizálná, mik is azok az ellentétes erők. Ránk, a nézőkre bízza, hogy ki-ki a saját elgondolása szerint nevezze nevén a dolgokat. Csak annyit segít a megértésben, hogy — ha nem is zárja le a küzdelmet — közli véleményét a harc kimeneteléről, az egyik fekete madár elbukásával. Határozottabb jelentést, az alkotó, tiszta embert fenyegető veszélyt jelképezi a ragadozó madár, a hasonló című rézkarcon. A Madár és fák című alkotás a felületes szemle

1 ő számára egy tájkép, és itt is, mint Csohány művei majd mindegy'kénél, nem engedhetünk meg az érzelmi hatások befogadásával, mert akkor egy sor kérdés megválaszolatlan marad. Nem értjük meg a hagyományos léptéket figyelmen kívül hagyó komponálási módot, pedig ez nemcsak a XX. század művészetére jellemzőnek vélt formai önkény, hanem két szimbólumnak, az életet jelentő fának és az időt jelképező madárnak a képszerű összekapcsolása. Máshelyütt a madarak szerepe

1 tetése a kompozíció értelmezésének csak kisegítője, nem témája, hanem hangulati aláfestője a lapoknak, így szerepelteti Csohány a Lebegés című rézkarcon is őket, egy melankolikus időélmény teljesebb bemutatása érdekében. A Sirató című lapnál pedig az eltávozás miatti fájdalom kifejezését teszi képszerűbbé. Nem az elvont fogalmi ábrázolást segítik, hanem konkrét tematikai utalásokat tartalmaznak azok a madarak, amelyek a kollektív tudatban szereplő jelentéssel rendelkeznek. S felröppenő páva a szabadulást, de Csohánynál módosultan a győzelmet is jelképezi. 305