Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Arcképcsarnok - Dévényi István: Csohány Kálmán

Dévényi István: Csohány Kálmán grafikái A jelenkori magyar grafika összképénnek kialakításában döntő szerepet vállalt az úgynevezett mai középgeneráció. Nemzedékes fellépésük mind tartalmilag, mind pedig formailag sajátosan új, magasszintű művészetet teremtett. Nézzük meg, hogy ez a generáció, amely pályáját nagyjából a felszabadulás utáni években kezdte, milyen hagyományok örökébe léphetett, milyen szinten állt akkor a magyar grafika? A Képzőművészeti Főiskolán működő grafikai tanszéket Varga Nándor Lajos vezette 1948-ig, aki szakmai igényességével a sokszorosított grafikai műfajok minden ágában mind elméletileg, mind gyakorlatilag biztos alapot nyújtó pedagógiai munkásságot végzett. Helyébe Koffán Károly lépett, aki 1957-ig volt grafikus tanár. Ék Sándor, a Főiskola grafikai tanszakának vezető tanára, megértő pedagógiai munkássággal egyengette az ifjú tehetségek indulását. Hincz Gyula előbb 1946—1949-ig az Iparművészeti Főiskolán, majd 1949—1964-ig a Képzőművészeti Főiskolán neveli a vonal szeretetére a művésznövendékeket. Konecsni György, az Iparművészeti Főiskolán az alkalmazott grafikai szak tanára, a képgrafikát művelni szándékozóknak is tudott útravalót nyújtani. De nemcsak a Főiskolák tanári kara jelentett művészi példát az indulóknak, hanem rajz és grafikus művészetünk olyan alakjai is gazdagíthatták ismereteiket, mint Dési Huber István, vagy Derkovits, kiknek jelentőségét éppen a háború utáni években kezdték egyre szélesebben tudatosítani, hogy majd a személyi kultusz éveiben a rosszul értelmezett realizmus nevében műveik a meg nem értés áldozatává váljanak. Hallhatták hírét az akkor a Szovjetunióban élő Uitz Bélának is, és tanulhattak a vonal kifejező erejéről Berény Róbert, vagy NemesLampérth műveiből. Hozzáférhetők voltak Szalay Lajos rajzai is, a „Szalay Lajos hatvan rajza", a Szabó Lőrinc—Szalay Lajos: „Tizenkét vers — tizenkét rajz", vagy a Kállai Ernő előszavával megjelenő ,,Szalay Lajos rajzai" című albumokban, amiket a fiatal művészek antikváriumokban felvásárolva, mint a rajzművészet bibliáját forgatták. Sorolhatnánk a neveket még tovább, beszélhetnénk Szőnyi István grafikáiról, Szabó Vladimir biztos rajztudásáról, Aba-Novák rézkarcairól, Budai György fametszeteiről, vagy Patkó Károly művészetéről, meg kell említeni még Nagy Balogh János és Nagy István munkáit is. Ennyiből is láthatjuk, hogy rajzművészetünk, illetve grafikánk oly szinten állt már ekkor, hogy a háború után művésszé érő grafikusoknak biztos alapot nyújthatott. Nem a semmiből kiin298