Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)
Arcképcsarnok - Kerényi Ferenc: Lisznyai Kálmán és a palóc „kelmeiség”
Szín szín szín Kígyó szisz cin cin cin —Békát visz Intyim pinty Lityi lütty Lityim binty Kígyó fütty. Dümmögés Mümmögés. [ * f-\, ,j Lisznyai a tékozló költők és emberek típusából való. Tehetségét sohasem bontotta ki, életművét nem építette, műveit nem gondozta. Előbb, 1849-ig az irodalmi derékhad képviselőjeként szerepe is kisebb, nem szorult rá a teremtés, az újat alkotás epigoni képességeket meghaladó feladatára. 1851 után, a kulturális tetszhalál állapotában iskolateremtő egyéniség lett, hacsak egy átmeneti évtizedre is. Ebben a minőségben már irodalomtörténeti felelőssége is volt és van lírájának: a reformkor és a forradalom literatúrai hagyatékával, elsősorban Petőfiével azonban már rosszul gazdálkodott, miközben írásait éppen a Petőfi-körből indulás hitelesítette az átlagolvasó szemében. A tékozlás Lisznyai teljes egyéniségét jellemzi: házassága, betegsége, gräfenbergi gyógykezelése sem tarthatta vissza önpusztító, alkoholista életmódjától. 1863 februárjában Madách Imrének, Az ember tragédiája akkor már országos hírű költőjének rövid levelet kézbesített a posta: „Tisztelt honfi! Lisznyai Kálmán utolsó perczeit most küzdi; óhajtása még egyszer találkozni Önnel. A haldokló kérését tudatván Önnel, maradok ismeretlen tisztelője Beniczky Erzsi." (30) Létrejött-e az utolsó kézfogás "Herencsény és Alsósztregova szülötte között, húsz évvel első pozsonyi együtt tartózkodásuk után, nem tudjuk. Lisznyai 1863. február 12-én, a budai Császár-fürdő kórházában meghalt. Nógrád megye a XIX. században nemcsak Madách Imrét és Mikszáth Kálmánt küldötte a halhatatlanságba, Bérczy Károlyt és Komjáthy Jenőt a magyar irodalom második vonalába, hanem jónéhány különc figurát, csekélyebb tehetségű tollforgatót is, jobbára csak a művelődéstörténet lapjaira. A legnagyobbak örökségével jól sáfárkodni — ez mindnyájunk mindennapos feladata. A többiekről egyszer-egyszer ejtünk szót, hogy teljesebb vagy színesebb legyen képünk a magyar kultúra tegnapjairól. Lisznyai Kálmán versei az utóbbira adnak alkalmat. 296
