Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Arcképcsarnok - Kerényi Ferenc: Lisznyai Kálmán és a palóc „kelmeiség”

portosulás tevékenysége. (18) A megye kulturális életében jelentős fordulópont 1846 szeptembere, amikor Pulszky Ferenc Szécsénybe költözve, házát megnyitotta környékbeli literátus birtokostársai előtt. (19) Költőnk természetesen az elsők között élt a vendégszeretettel. Ennek az alkalmi verseket könnyű tollal író, végeredményben költői és politikai hitvallás nélkül tevékenykedő poétának képe jelenik meg Madách, Szontágh és Pulszky közösen írt maró szatírájú epigramma-gyűjteményének, a Nógrádi Képcsarnoknak 34. darabjában: Szól, tüzel a haladó pártnak szolgálni akarván; Hogyha igaz, kérjük, szóllana pecsovicsul. ' A döntő hatást ezekben az években mégis Petőfi művészi forradalma tette Lisznyaira, vagyis az Í844—45-ös esztendők népköltője. A Tavaszi dalok с kötet (1847) ajánlása is neki szól. Csak — hogy ez az év Petőfinél már A XIX. század költői, A nép nevében, Az ítélet időszaka, a világnézeti fejlődés és a forradalmiság gyorsuló évadja, s ebben tegnapi társai, a Tízek Társaságának íróbarátai sem tudják már maradéktalanul követni. De Arany János is A szegény jobbágyot írja, Szigligeti Ede pedig színpadra viszi Csikós c. népszínművében az osztályharcos indulatokat — Lisznyai számára azonban az idilles életkép, a dicsőítő alkalmi vers és főként a tavasz—szerelem—virág—ifjúság közhelyessé koptatott témaköre vonzó. Hogy a kétségtelenül mutatkozó letisztulás időszaki Petőfi-hatás csupán, arra kétszer két strófát idézünk. A XLIV. dalban, a csattanós felépítésű versben csak az első két sor szertelen metaforája árulkodik költőnkről, egyébként akár Petőfi is írhatta volna: A napvilág aranyrózsa, Isten bokrétája Mellynek egész földtekére Fényt varázsol bája. — S hány van, a ki jobb szeretné Hogyha pénzzé válna, S egy körmöczi alakjában A zsebébe szállna. Petőfinél : Kalmáridőket élünk mostanában, Egy pénzdarabnak nézik a világot — (A. B. emlékkönyvébe, Várgede 1845. június) A Deák Ferenchez írott, ódái hangvételű LV. dalban éppúgy megcsuklik a magasztos csengésűnek szánt és gondolt hang, ahogyan A kis varangy hasonlataiban láttuk; a vers egyszersmind önmaga stílusparódiaj a : 287