Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)
Arcképcsarnok - Vonsik Ilona: Kakuk József
egy nyári konyhába. Vasárnaponként visszajárt Gusztáv-aknára, a szüleit s leányát meglátogatni, de a rendőrség még ezt sem tűrte el, és figyelmeztette, hogyha nem hagyja abba, akkor szüleit is ki fogják lakoltatni. Ezek után ritkábban látogatott Gusztáv-aknára, gyakrabban találkozott Takács Erzsébet sógornőjével, ki segítőtársa volt az illegális anyagok közvetítésében. Äz 1932-es nagy letartóztatás után a KMP kerületi bizottsága egy időre megszűnt működni; Megszakadt a kapcsolat a központtal is. Az új kerületi bizottság 1933-ban alakult meg, melynek tagjai: Nagy József, Kakuk Pál és Rátkai Tibor. Nagy József irányította a kerületi bizottságot. Kakuk Pál a bányamunkások közötti szervező munkát végezte, Rátkai Tibort a vidék szervezésével bízták meg. 1934-ben ismét sikerült kapcsolatba lépni a KMP budapesti megbízottjával. A kapcsolatot Eppich Albert hozta le és Rátkai Tiboron keresztül tartotta fenn. Ez a kapcsolat 1936-ig élt. A központtal való levelezést az illegális anyagok lehozatalát a legszigorúbb konspirációs szabályok szerint végezték. Baglyasaljáról Kakuk István többször járt Budapesten röplapért. De budapesti futár is (Szabados nevezetű) gyakran hozott le illegális sajtóanyagot. Egyegy szállítmány után a kommunisták s mellettük a legmegbízhatóbb szimpatizánsok éjszaka hordták szét a röpiratokat, minden küszöbre helyezve egyet-egyet. S mikor reggel a csendőrség felfedezte, természetesen senki sem tudta, hogy ki s mikor helyezte el a küszöbre a még itt-ott talált illegális anyagot. A központtal a kapcsolat az újabb budapesti lebukások miatt szakadt meg. Ismételt kapcsolatteremtés a későbbiekben sem sikerült. A kerületi bizottság 1937-ig állt kapcsolatban a Szlovák Kommunista Párttal is, de ez a kapcsolat is megsfakadt. Pedig a kerületi bizottságnak zagyvarónai és karancsaljai elvtársakon keresztül magyar nyelvű sajtótermékeket és könyveket juttattak a szlovák elvtársak. (28) A KMP sejtjei és sejtmagjai a kerületi bizottság irányításával sokrétű és hasznos tevékenységet folytattak. Mindenekelőtt igyekeztek növelni a szimpatizálók táborát, felsorakoztatni, tömöríteni őket a KMP rejtek köré. A szimpatizánsok eleinte kisebb-nagyobb megbízatásokat kaptak, pl. haladó szellemű irodalom terjesztése, Vörös Segély gyűjtés, röpcédulaszórás stb. A szimpatizánsok sokszor évekig dolgoztak, teljesítettek megbízatásokat, míg egy-egy szimpatizáns a párt tagja lett. A kerületi bizottság állandó feladatának tekintette a bányászok között, a bányász szakszervezetben végzett munkát. De nem esett ki látóköréből a szervezetlen munkások között végzett felvilágosító munka sem. A párttagok élvezték a munkanélküliek bizalmát, kik részükre munkát, vagy munkanélküli segélyt követeltek. Különösen sokat tett a kerületi bizottság a sejteken belül a párttagok nevelése érdekében. Nyáron a hegyekben, télen házaknál 276