Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Hopp Lajos: A szécsényi konföderáció és a lengyel példa

kellően még ma sem eléggé ismert harcokban. A példakép nem a lengyel konföderáció — amint azt később Rákóczi Emlékirataiban, nem tudjuk mi okból, írja —, hanem a németalföldi konföderáció volt. A konföderáció társadalmi tartalmát illetően pedig két tábor csap itt össze: az egyik a rendi keretekre szűkítette volna le, a másik a katonaság érdekeivel bővítette volna, s a centralizáció irányába fejlesztette volna tovább. Végül kompromisszumos megoldás született: a katonaság ügyét elejtették, viszont a konföderáció tagjai elismerték Rákóczi hatalmát a kormányzás minden lényeges területén. A szécsényi országgyűlés ily módon létrejött konföderációja azonban szinte születésének pillanatától kezdve gyakorlatilag elégtelen volt az egység megteremtésére." Az újabb lényegbe vágó értékelést csupán egy ponton, a „lengyel példa" megítélésének szemszögéből tartjuk vitásnak. Az emlékíró Rákóczi pozitív tanúságtétele mellett nem lehet perdöntő, hogy Tsétsi naplójában név szerint csak ,,a belgákat" nevezi meg, amikor Bercsényi három egymást követő napon, először egy „hosszú beszédet", majd „hatalmas szónoklatot", s végül ismét „tüzes beszédet" tartott, s különféle, a naplóíró által nem részletezett példákra hivatkozott. S hogy Bercsényi éppen a lengyeleket hagyta volna ki, akiknek történetét oly közelről ismerte Rákóczival együtt, nem tartjuk valószínűnek. Nem látjuk tehát indokoltnak, hogy a helyenként valóban téves emlékezetre valló Emlékiratokat a lengyel konföderációra történő hivatkozás szempontjából kiigazítsuk, s az egészet pusztán Rákóczi kombinációjának tartsuk. Az alkotmányos forma példái kérdésében a további részletvizsgálatokig, az elnöki vitaindítóban is érintett módon nyitva kell hagynunk a kérdést, elfogadva mind a lengyel, mind a hollandiai példára való utalást és a magyar hagyományok számbavételét. Egyébként a Hollandiában tanult Tsétsinél természetes, hogy a hallottakból az általa ismert történeti példát emeli ki. Azzal kapcsolatban pedig, amit az elmúlt évi pécsi ülésszakon Köpeczi Béla vitakérdésként vetett föl, hogy ti. Rákóczi és Bercsényi a holland és angol békeközvetítőkkel folytatott vitákban s a francia diplomáciával kialakult levelezésben a holland rendek szövetségéről beszélnek, s „szándékosan elhatárolják magukat a lengyel konföderációk példájától, mert bennük az anarchia megnyilvánulását látták" — más okot keresnék. A holland békeközvetítő előtt nyilván világosabb volt saját országa példája, s az angol és francia fél is jobban megértette a nyugati példákat, mint a lengyelt, amelyet az európai alkotmányjogi kérdésekben jártas Montesquieu is szinte egyedülállónak írt le. Ügy gondolom, hogy a példákat nem azok formai utánzásának igényével, hanem a szövetkezés erejének hangsúlyozására emlegette Bercsényi. Nem is nagyon lehet összehasonlítani a szécsényi konföderációt a holland vagy lengyel konföderációs megoldással, mert lényeges eltérések mutatkoznak közöttük. Ilyen például a konföderáció vezére személyének problémája, amelyről Rákóczi is hozzáértőn ír. Ebben az időben a sandomiri, Ágosthoz húzó lengyel konföderáció marsallja Stanislaw Denhoff gróf volt, születésben, rangban alacsonyabb a fejedelmi házból való Rákóczinál. (A „supremus dux" mindig az első királyi udvari tisztségviselőre, „marszalek wielkiej koronny", 23