Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Wellmann Imre: Rákóczi államának kérdéséhez

nem a kormány kezét megkötő rendi dualizmus híve. Magának Rákóczinak tudatából a Kollonich irányította, jezsuita nevelés igyekezett kitörölni a nagy elődök irányító, nemzeti feladatvállalásra serkentő példaképét, de azután megismerkedett többek között Zrínyi Miklósnak központosított nemzeti monarchiát illető fejtegetéseivel. Politikai testamentumában utólag így összegezte a központi hatalom és a nép viszonyára vonatkozó felfogását. A józan ész a jónak, helyesnek cselekvésére ösztönzi az embert; ahol az uralkodik, békesség, igazság, bőség, rend honol. Ám az ember vágyaitól sodortatva saját érdekeit gyakran a közjó elébe helyezi. Ezért törvényekre van szükség az emberi társadalom szilárd megalapozásához. A törvényeket maga a társadalom alkotja, azok a nép szabad egyetértése révén válnak érvényessé. De hogy valóban hassanak, a nép szabad akaratából, azaz törvényesen választott legfőbb hatalmat kényszerítő erővel kell felruházni; törvényes hatalom nélkül ugyanis a szabadság szabadossággá fajul. Amíg a hatalom a törvények értelmében rendelkezik, nincs helye ellenállásnak; de csak azok állítják, hogy bármiféle hatalommal szemben tilos az ellenállás, akik nem különböztetik meg a józan észt követő hatalmat attól, mely a törvények, a közjó ellen cselekszik. Lipót önkényuralma ellen eszerint az Aranybulla záradékától függetlenül is jogosnak minősült az ellenállás. De halálát követően, elismert király nem lévén többé, már nem ellenállásról volt szó, hanem az idegen uralmat lerázó ország önvédelmi háborújáról. A testamentumában rögzített álláspontjának megfelelően Rákóczi, immár választott erdélyi fejedelem, Magyarországon is szabad választás útján akarta elnyerni az ország s vele a háború vezetését. A Szécsénybe összehívott országgyűlésre menet Bercsényi kérdésére nyíltan feltárja, hogy addig pusztán biza^m alapján gyakorolt hatáskörét letéve, mint a haza egyszerű polgára akar megjelenni, a továbbiakra nézve az országgyűlés döntéséhez alkalmazva magát. Bercsényi gondolkodásmódjával semmiképp sem fér össze ez az elhatározás; az ilyen önzetlen magatartást nem véli természetesnek, Rákóczi tervének rossz véget jósol. Minél őszintébben beszél a fejedelem, annál kevésbé ad hitelt szavának. Kétkedése végül panaszkodásba torkollik: felrója, hogy Rákóczi megváltozott irányában, s nem bízik benne már. Ez a jellemző eset is mutatja, még a hozzá legközelebb állók részéről is milyen értetlenséggel kellett a fejedelemnek szembenéznie országépítő munkája során. A maga személyét előtérbe állítani nem akaró magatartása nyilván hozzájárult, hogy a szécsényi országgyűlés őt a „vezérlő fejedelem" méltóságánál többel nem ruházta fel, a létrejött önálló állam külső formáját pedig a rendek konföderációjában jelölte meg. Vitaülésünkön már többoldalú megvilágítást nyert: milyen forrásra mehetett vissza maga a konföderáció. De legalább ilyen fontosnak látszik, hogy ez a tágan értelmezhető megjelölés milyen tartalmat kapott Rákóczi országának megszervezése során. Nem csupán a hadakozás tette szükségessé ezt a szervező munkát, hanem, amint Rákóczi mondotta, a „nemzetséges közügy" folytatása általában. Egyrészt a szabadságharcot kibontakoztató, spontán fellő