Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Tudományos dolgozatok, tanulmányok - Gáspár János: Nógrád megye felszabadulása

tak két oldalán támadó 6., és 375. lövész-hadosztályának ezredei este 20 óráig nyugatról, délről és keletről is körbezárták — a ma már közigazgatásilag is Salgótarjánhoz tartozó — Zagyvapálfalvát. Mögöttük Kotyházánál és Márkházapusztánál a 110. lövészhadosztály-, Vizslás—Kazár—Mátraszele vonalában pedig a hadtest további magasabbegységei készülődtek a harcra, (152) északkeleti irányból pedig a 3. gárda légideszant-hadosztály ezredei közelítettek a város felé. * Salgótarján — az iparmedence központja — már december eleje óta felbolydult katonai táborhoz volt hasonlítható. A rendőrség épületébe beköltözött a 4. SS Polizei hadosztály parancsnoksága és a Gestapo. A rendbiztonság „őrzését" — ami a lakosság megfélemlítését jelentette — a csendőrség és a nyilas egységek vették át. Az SS. bénító-romboló alakulatainak irányításával erőteljes ütemben folyt az üzemek leszerelése, és — bár a munkások haláltmegvető bátorsággal szabotálták a munkát és lopták vissza a már elszállításra előkészített gépeket, alkatrészeket és nyersanyagot — a város teherpályaudvaráról egymás után gördültek ki a lepecsételt vagonok a még egyedüli lehetséges iránya, észak felé Fülek—Losonc—Zólyom útvonalon. A házak falain — bár megfakulva és félig letépdesve — még ott tarkállottak az október végén kiragasztott és a „totális mozgósítást" elrendelő rózsaszín, fehér és zöld plakátok azonnali bevonulást parancsolva 14—70 évig minden fiatalnak és öregnek, leventének és felmentettnek. A parancsot megtagadók részére „legenyhébb" büntetésként a „felkoncolást" jelölték meg büntető szankcióként. A bevonulás helyett azonban mind többen választották a Karancs és a környező hegyek rejtekhelyet nyújtó erdeit, és itt találtak menedéket a visszavonuló magyar csapatoktól megszökő honvédek is. És közülük nem egynek sikerült felvenni a kapcsolatot a „Nógrádi" partizánokkal. A német parancsnokságnak — a délről támadó szovjet csapatok sikerei mellett — mind több gondot okoztak a hátukban működő partizán csoportok, elsősorban Nógrádi Sándor partizánjai, akik Salgótarján közvetlen közelében Karancsberényben, a Légrádi vadászkastélyban szervezték meg harcálláspontjukat. A csoport létszáma napról-napra nőtt és így december 20-án a „D—2-es számú napiparancs" szerint a csoport partizán egységgé alakult és hozzákezdtek Salgótarján felszabadítási tervének elkészítéséhez. (153) December 20-át követően mindinkább a fejetlenség, zavarodottság lett úrrá a városban. A német parancsnokság megpróbálta megszervezni a védelmet, hogy legalább saját csapatai és haditechnikai felszerelésének rendezett visszavonulását biztosítsa. Tüzérségi üteget helyeztek el még a hatalmas vöröskereszttel jelzett bányakórház udvarán is. A kórházat kiürítették, a betegeket házakba helyezték ki. (154) Lázas sietséggel tüzelő állásokat és futóárokrendszert építettek ki a várost övező hegyeken, robbantáshoz készítették elő az összes hidakat, sőt az egyszerű átereszeket is. 150