Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Zólyomi József: Az állattartással kapcsolatos építmények Észak-Cserhát falvaiban

Az istállók mindig hidlással készültek. Hidlásnak nevezték az állatok hátsó lába alatt egy méter hosszú deszkákkal sűrűn kirakott részt, amely lehetővé tette, hogy a trágyáié az alatta levő gödörben összegyűlhessen. Az istálló berendezéséhez tartozott a trágyahányó villa, a fejőszék, a takarmány hordásához szükséges kosarak, a viharlámpa, zabostarisznya, itatóvödör. A lószerszámot a kamrában tartották, mert az istállóban a párától tönkrement volna. Az állatok tisztításához szükséges vakarának, kefének, ollónak az istálló ablakának belső párkányán, vagy erre a célra készített polcon volt a helye. Az istállónak ablakait többnyire vas-, vagy fakeretbe foglalt üveglapokból készítették, kinyitni a legritkább esetben lehetett. Az istállóban kaptak helyet a nyulak, a tojáson ülő kotlós tyúkok, a hízóba fogott libák és kacsák, sőt egy deszkával elkerített részen a birkák is. örhalomban az első világháború óta a burgonya (kolompér) előcsíráztatása is az istállóban történt. Szólnunk kell még az istálló ajtajáról, amelyet mindig kétszárnyúra készítették akác-, vagy fenyődeszkából. Az ajtónak kifelé kellett nyílnia, mert tűz esetén így könnyebben meg lehetett menteni az állatokat. Disznóól A disznóól legelterjedtebb építőanyaga az akác- és a tölgyfa volt. Vályogból, téglából csak a nagyobb gazdák építettek ólat. Az építéshez szükséges faanyagot a balassagyarmati, szécsényi fadepókban vették, vagy az uradalmi erdőkből szerezték be részes favágásért. Az ól összeállításához nem mindenki értett. Készítői a famunkához értő szegényebb családok férfitagjai voltak. Még a szomszédos falvakba is eljártak ólat készíteni. Az ólakat többnyire rovott technikával építették. A sarkokon elhelyezett oszlopok vályataiba becsúsztatták az akác-, vagy tölgyfadeszkákat. Az ól felső részét úgy képezték ki, hogy az a tyúkok elhelyezésére is alkalmas legyen. Az ól elé karicsot építettek. Itt helyezték el az etetővályut, amelyet többnyire cigányoktól vásároltak. Az ólat és az előtte levő karicsot talpakra, vagy lábakra építették, hogy alulról is kapjon levegőt. Az ilyen típusú ólban a kijáró (a minden nap legelőre hajtott) sertéseket helyezték el. Évenként kétszer, tavasszal és ősszel, lemeszelték az ólat, de ha tyúkok is voltak padlásán, akkor hetenként kellett fertőtleníteni meszes vízzel. Az ól mérete a sertések számától függőt. Két-három rekeszes ólak is gyakoriak, amelyek az állatok korától függően 6—10 darab elhelyezésére is alkalmas volt. (12. kép) A szegényebb családok egyszerűbb disznóólakat készítettek. A karicsot gyakran csapongafóval vagy fűzfavesszővel fonták be, az ól tetejére pedig szalmát tettek. (13. kép) 85