Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Leblanc Zsoltné: Az elfelejtett nógrádi költőnő: Ferenczy Teréz

„Áldva legyen jöttöd minden nyoma, melly ide vezete, monda örömittasan a fiú, s nyújtott jobbját forró ajkaihoz voná. Most Kálmán szíve minden titkát kitárá kedvesének. Mielőtt elválnánk, szóla Kálmán szenvedélyesen, s remegő ajakkal, tegyünk esküt, örök esküt szerelmünk egyesülése zálogául, s ezzel egy feszület elébe vezeté Rózáját, hol térdre rogyva szenvedélyesen monda: „Isten! mennynek s szerelmünknek hatalmas alkotója, ki fenséges hatalmaddal bennünket egyesítél, légy tanúja ezen szent fogadásomnak, s ha azt valaha szentségtelenül megszegni bátorkodnám, legszigorúbb bírája. Tekints reám, s add isteni áldásodat reám boldogra, kit csak kegyelmes kezed s Rózám anygyali szíve képes boldogítani, és kit ha én valaha hűtlenül elhagyni képes volnék, vond el te is átokterhelte fejemről üdvös kezedet s büntesd az esküszegőt szigorúságod szerint!" „Amen! fejezte be remegve Róza, s Kálmánját legelső szerelmi csókiával boldogítá, — így tevének esküt boldogságuk mámorában, s nem látva jövőjük titkos borúját, áldák a helyet melly őket egyesíté.. III. Szerelmi boldogságuk közepett így folyt le az idő végtelen folyamatába egy pár igen rövid év, míg végre eljött a perez, melly szerelmök rózsalánczát ketté szakítá. Kálmán atyja, már rég ehatározá magában, hogy fiának szép s dús nőt kell választania, s minthogy jól tudá, hogy legjobb barátja K.-nak egyedüli leánya, a szép és dús Irene Kálmánját szívelheti, most ezzel hosszabb időre barátjához ment. Kálmán első napokban közömbös vala, s a szép Irénét csak udvariasságból tiszteié, azonban a szép hölgy szemének nyilai hegyesbek valának, hogysem a bár tartózkodó ifjú szívét meg ne sebesítették volna. Kálmán érezni kezdvén ezt, először a mennyire lehetett kerülé a szép hölgyhözi közeledést, ez azonban még jobban gyulasztá a titkos lángot, s így lön, hogy Kálmán egy délután, a mint a szép Irénnel virágkertét megnézendő, karon fűzve a kert árnyasb lombjai közé jutott, rabja szenvedélyeinek, feledve a múltat, feledve a szent esküt, új szerelmi vallomást tett, melylyet a hölgy elfogadván, szüleik megegyeztével rövid idő múlva Hymen oltára előtt egymásnak örök hűséget esküdtek. Róza nem tudván a történteket, s Kálmán távollétét, hoszszabb utazásnak tulajdonítván, csendes magányában a hölgyek legboldogabbika volt. Azonban e szerelmi álmából egy levél, mellyet a már ismert agg nőcseléd ada neki át, rettentően ébreszté föl. A levél ezt tartalmazá : Kegyelt barátnőm! A végzet határoz, — és ugyan kegyednek szerelmet esküvém. de a sors úgy akará, hogy én egy más, szinte szeretetre méltó lénnyel szorosb ismeretséget tegyek, ezt forró szerelem s három hét múlva házassági frigy követé. — Nőm, atyáin legjobb barátjának egyedüli le238