Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)
Patay Pál: Másfélszáz év régészeti kutatásai Nógrád megyében
E múzeum életrehívása Nagy Ivánnak, a jeles genealógusnak nevéhez fűződik. Az ő kezdeményezésére és elnöklete alatt alakult meg 1891-ben a Nógrád vármegyei Múzeumegyesület. Sajnos az új múzeum sokáig otthonnal sem rendelkezett (a maga idejében jeprezentatív épülete éppen, hogy elkészült az első világháború kezdetére), szakavatott kutatója sem volt, így nem is tudta igazi rendeltetését betölteni, és nem válhatott a régészeti kutatások irányító intézményévé a megyében. A századforduló táján Nógrádban a régészeti kutatásnak Nyáry Jenő fia, az ifjabb Albert adott újabb lendületet. Egyetemi tanulmányai folytán kutatásai korának színvonalán álltak. Jól ásatott és jól is publikált. Szomorúan emlékezik meg például arról, hogy elődeinek munkái mennyire feldúlták a szécsényi Kerekdombot, ahol egyébként ő is ásatott. Munkásságának központjában a pilinyvárhegyi őskori telep és a piliny-sirmányi X— XI. századi temető állt, de ásatott az egyházasgergei (liptagergei) Sirmányon (XI. századi temető) és a szécsényi inkahegyen (avar temető) is. Gyűjteménye idővel a balassagyarmati múzeumba jutott. Ebben az időben azonban már a Nemzeti Múzeum kutatói is megjelentek a megyében. 1894-ben Posta Béla tárt fel Szirákon egy avar temetőt (amit ismertetett is), 1908-ban pedig Márton Lajos ásatott Patvarcon egy bronzkori telepen. Sajnos a helyi múzeum, szakember hiányában, nem tudott bekapcsolódni a kutatásba. A jelentős leletek egy része — így a Márton Lajos által bemutatott nógrádmarcali bronzlelet is — magánkézbe jutott, sőt nyomtalanul el is tűnt. De a Borovszky Samu által szerkesztett megyei monográfiáben sem helyi kutató, hanem Márton Lajos írta meg a megye őskoráról szóló fejezetet. Meg kell emlékeznünk még arról is, hogy az akkor Hont megyéhez tartozó Parassapusztán (Ipolyságon) Majer István ipolysági tanár őskőkori lelőhelyet fedezett fel. Az első világháború után a múzeum megnyitotta ugyan a kapuit, de ott régészeti tevékenység továbbra sem folyt. Ugyanekkor azonban Salgótarjánba került középiskolai tanárként Dornyay Béla. Lelkes kultúrmunkás volt, érdeklődése sokfelé szerteágazott, így a régészet iránt is élénk vonzalommal viseltetett. Korábbi munkahelyein, Tatán, Liptószentmiklóson már alapított múzeumot. Ez volt a szándéka Salgótarjánban is. Ennek érdekében komoly gyűjtőmunkába kezdett, leleteket mentett, hitelesítő ásatásokat végzett. Nevéhez fűződik a homokterenyei Kerekdombon előkerült (a szakirodalomban mátraszelei néven ismert) szkíta sír, úgyszintén a kisterenyei hunkori sírok megmentése és ismertetése. Jelentős anyagot gyűjtött még a pécskői rézkori telepről is. Végül a karancsaljai és karancslapujtői honfoglaláskori temetőt és leleteit is az ő munkássága révén ismertük meg (utóbbiakat a Nemzeti Múzeumba juttatta). Dornyo,y minden igyekezete ellenére az elgondolása nem valósult meg. Nemhogy múzeum nem létesült Salgótarjánban, hanem eltávoztával a gyűjteménye is gazdátlanná lett és kallódott. De elárvult az a kis régészeti gyűjtemény is, amelyet ugyancsak az ő tevé20
