Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

86. A betelepítésre vonatkozólag ld. ZÓLYOMI J., Adatok Nógrád megye parasztságának történetéhez a XVIII—XIX. században című tanulmányát a jelen kötetben. 87. Mindhárom közsgébe, de Ipolyvecére különösen, katolikus magyarokat is telepítettek. 88. Vö. FÉL E., Néprajzi adatok örhalomból. Néprajzi Értesítő, XXX. 1938. 73— 85. 1. 89. Vidékünkön a gyerek még ma is fiúgyermeket jelent, a kislányt lyány kának mondják. 90. Csesztvén az idősebbek szóhasználatában a szülét jelentése: szül. 91. Vö. a területre vonatkozó említett szakirodalomnak az evangélikusok, illetve szlovákok keresztszülő választására vonatkozó adataival. 92. A szomszédos, ugyancsak szlovák betelepítésü Ipolyszög evangélikus lakóinál már nem találtam erre vonatkozó anyagot. 93. Itt kell utalnunk egy ritkább jelenségre, amikor a férj régi szeretőjét hívja el komaasszonynak. A párválasztás sok esetben a szülők akaratából, elsősorban gazdasági szempontok előtérbe helyezésével történt, a fiatalok között ritkán alakult ki tartósan ellenséges viszony, ha mást szántak férjül, ilieve feleségül nekik. Így a közvélemény semmi kivetni valót nem talált abban, ha a két házaspár komasági viszonyba került. Arra, hogy az asszony hívta volna régi szeretőjét komának, nem találtam példát, és a meglévő esetekben is mindig a legény részéről bomlott fel annak idején a szerelmi kapcsolat. Tehát a felkérés jelenthetett egy engesztelő gesztust is a férfi részéről. Mindenesetre itt a legény és leány ifjúkori kapcsolatának egy sajátos elismeréséről van szó. Ilyenkor a leendő apa a férjtől kért engedélyt, hogy hívhatja-e komaasszonynak a feleségét, vagy közvetlenül őt kérte fel komának. Olyan esetről, hogy az illető leány még nem ment férjhez és úgy hívták volna, nem hallottam. Э4. Megjegyzem, hogy legújabban Patak községben ismét van példa a baráti körből választott keresztszülőre, amit azzal indokolnak, hogy a pap igyekszik erre rábeszélni őket, „hogy gyarapodjon a rokonság, ne csak magunknak legyünk". 95. Ez természetesen nem vonatkozik arra az elenyészően ritka esetre, amikor az uraságot hívták keresztapának. Ez nem jelentett komasági viszonyt, még ha el is fogadták, kizárólag a gyermek keresztvíz alá tartásában (bár itt is küldhettek helyettest és csak nevük szerepelt az anyakönyvben) és megajándékozásban realizálódott. 96. A halva született gyermeket, elvetélt magzatot ugyanígy temették el, de azt legfeljebb egy darab vászonba, esetleg ingecskébe csavarták bele, s megtette egy papírdoboz is. Magzatelhajtás esetén gyakran csak a kertben ásták el. 97. A váltott gyermekre vonatkozó képzeteket, a megelőzést, visszaváltást célzó mágikus szokásokat ugyanerről a földrajzi területről részletesen ismertettem korábbi dolgozatomban (KAPROS M., A gyermekre vonatkozó preventív és produktív mágikus szokások az Ipoly menti néphagyományban. Nógrád Megyei Múzeumi Közlemények, 20. 1974. 75—95. 1.). 98. Ráadták a gyolcs kisinget, majd a külön ez alkalomra készített keresztelő kabátot, amit fehér selyemből varrtak, sokan csipkével is díszítették. A 30-as évektől terjedt el helyette az üzletben vásárolt kötött rékli. A horgolt vagy gyolcsból, zefírből varrott alsósipka fölé szalagokkal, gyönggyel, fliterrel gazdagon díszített, selyemből készült keresztelő kisslpkát adták rá. Külön volt keresztelő dunnikahaj. A négyszögletű, általában gyolcsból, módosabbaknál damasztból készült párnahuzat egyik sarkát slingelt fodorral, szalagbefűzéssel díszítették. Ide került a gyermek feje. Örhalomban emlékeznek arra, hogy az első világháború előtt piros kasmírból varrták a keresztelő dunnlka huzatát. A párna alsó és két oldalsó sarkát átrTajtották a gyermeken, és a pólyakötővel keresztben kétszer áttekerték. A pólyakötő un. tótvarrás (gyári készítésű, selyemmel beszőtt pamutvászon szalag) volt, a szegényebbek azonban csak gatyamadzagot használtak erre a célra. A bepólyázott gyermek arcára vékony gyolcs, selyem vagy batiszt zsebkendőt (szemire valót) tettek, fölé pedig az anyja „leggazdagosabb", azaz legszebb rojtcs selyemkendőjét terítették. Csesztvén négyrét hajtott vállkendővel takarták le. Az első világháború után Drégelypalánkon, Patakon külön letakarót varrtak erre a célra. Ez négyzetméternyi beszegett gyolcs vagy molinó volt, amit az utóbbi községben lyukvarrással 164