Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

kezükbe fogták a kantárt, ebben volt a fazék, tetejére tett cifratányéron

129 pedig a levestészta és a tyúk letakarva. Másik kézben vitték a tésztástálat, mellé fogva a bort, pálinkát. A kalácsokat hátikosárba tették. Patakon a következő volt a szokás. Az ennyihordó kendőt jól kikeményítették, kivasalták, erre helyezték el a süteményes tálat. A kendő négy sarkát összetűztek és a tenyerükre vették: „Úgy állt a kezünkbe, mint a virág." Alatta két ujjuk közé fogták a borosüveg peremét. Másik kezükben vitték a levest. „Ha messze laktak, szegénynek csak úgy ki vót meredve a kézi." A 30-as évektől terjed a boltban vásárolt, 3—4 részes ételhordó is. A megérkező komaasszony köszönt, s letette az ételeket a megterített asztalra, mondván: „Hoztam egy kis harapnivalót, hogy erősödjél." A fekvőasszony hellyel kínálta, ő szabadkozott. „Elviszed a gyerek álmát" — mondták végül, amire leült az asztal mellé. Örhalomban együtt ebédelt a családdal, és az anyós neki tálalt először. A módosabbak főztek otthon is, de sokan nem, „mer' rá vótak készőve, hogy úgyis visznek". A többi községben az ennivalót áttették saját edényeikbe, a keresztanya edényeit elmosták, s a poszrikos kendővel, szalvétával együtt búcsúzásnál visszaadták neki. Közben megkínálták süteménnyel, mézespálinkával, s csak amikor a komaasszony elment, akkor ebédelt a család. A látogató nem maradt sokáig, érdeklődött az anya hogyléte felől, kicsit dajkálta az újszülötte!;, aztán elment. Ilyenkor többnyire csomagoltak neki süteményt, nem a sajátjából, hanem amit más rokonok hoztak. Akárhány gyerek volt, mindnél „kihordták a poszrikot", legfeljebb ha nagyon sok gyermek született, kevesebb alkalommal vitt a komaasszony, vagy — mint láttuk — a szülők már resteltók is felkérni a keresztelésre, ilyenkor az ételhordás kötelezettsége alól is mentesült. Ha más faluból volt a komaasszony, nem hordott ételt, akkor „mindent elvitt eccőre a keresztelőbe". A szokás kopásának jelei, mint már említettem, hogy kevesebb alkalommal mennek, és felbomlik a folytonosság. Ma4d elmarad a főtt étel, már csak süteményfélét visznek, később azt is csak esetlegesen, véqül teljesen megszűnik az ételhordás. Ez a folyamat fárvánként különböző időben zajlik le. Ludányban, Szécsényhalásziban az 1910-es években kezd elmaradni, az első világháború után már csak keresztelőkor viszik el egyszerre, amit szánnak. Örhalomban a 20-as években még él a szokás, de 1930—35 között hirtelen megszűnik. Ugyanez tapasztalható Drégelypalánkon, itt azonban nem olyan gyorsan tűnik el, a második világháborúig alkalomszerűen visz a komaasszony egy-egy tál süteményt. Ipoly vécén, Litkén 1950 körül a hagyományőrzőbb családok még tartják, csak az évtized végefelé hagyják el. Patakon. Dejtáron a második világháború után már csak háromszor mentek, s 1955 körül maradt el a főtt étel. A szokás ebben a töredékes formában ma is él, ugyanígy Ipolyszögöh é~ Csesztvén is. tartalma azonban alapvetően megváltozott. Eredeti funkciója a szokásnak az volt, hogy a gyenge, magát ellátni képtelen fekvőasszonyt táplálják, amíg meg nem erősödik. A nagycsaládon belül biztosítva volt ugyan az étkezése, itt inkább arról volt szó, hogy finomabb, táplálóbb ételeket ehessen, mint ami a 151