Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

A török pusztítás következtében az itt élő lakosság kontinuitása is felbomlott. Részben a megye, részben az Alföld elnéptelenedett vidékeinek a Felvidék irányából történő betelepítése oly nagy, és ma már többnyire ellenőrizhetetlen népmozgást eredményezett, ami alapvetően megváltoztatta a lakosság összetételét.

86 A XVIII. század folyamán települtek be Ipolyszög, Csesztve és Ipolyvece evangélikus szlovák lakosai.

87 Az első két községben a legidősebb generáció tagjai még ma is beszélnek szlovákul, a fiatalok többnyire értik ugyan a szlovák nyelvet, de nem használják. Ipolyvece kisebb számú szlovák betepülői korán elmagyarosodtak. E három községben ma is megtalálható az evangélikus vallási felekezet, a többi falu lakói mind római katolikusok. Az újjászerveződött nagybirtokból kiosztott jobbágytelkek eleve nem voltak nagyok, s a többszöri felosztás révén területük tovább csökkent. Ipolyszög határának birtokosai nem is osztottak jobbágytelkeket, a község lakói mind zsellérek voltak. Vidékünkről is már a XVIII. századtól csoportosan jártak idénymunkára az alföldi uradalmakba, hogy csekély jövedelmükkel javítsanak valamit a család helyzetén. Nem hozott számottevő javulást a jobbágyfelszabadítás sem. A megváltott földek a sokgyermekes családoknál egyre aprózódtak, művelésük mind kevésbé biztosította a megélhetést, ezért kénytelenek voltak megválni tőlük. A kis parcellákat a tehetősebb gazdák vásárolták össze, s így az első világháború előtti évekre a falvak gazdasági, társadalmi rétegződése élesebbé válik. Hangsúlyoznunk kell, hogy vidékünkön 15—20 hold tulajdonosa már nagygazdának számított, és a 8—15 holdasok képezték a középparaszti réteget. Számottevőbb gazdaréteg Ipoly vécén, Őrhalomban, Hugyagon é^ Ludányban alakult ki. Az első világháború után a földnek vásárlás útján történő gyarapítására mind kevesebb a lehetőség, így — elsősorban a módosabb családoknál — a házasodás, párválasztás kérdése jelentős gazdasági súlyt kap, és egyre csökken a szülések száma, hogy a birtok osztódását megakadályozzák. A földnélküli parasztok napszámos munkából igyekeztek megélni, uradalmi cselédnek szegődtek, maid a századfordulótól egyre inkább az iparban kerestek megélhetést. Litke, Ipolytarnóc, Egyházasgerge a Karancs vidéki bányák vonzáskörébe esett, a Balassagyarmattól nyugatra fekvő falvakból inkább budapesti vagy más országos építkezéseken vállaltak munkát. Patak és Dejtár községekben a korábbi birtokviszonyokból eredően annyira kevés föld volt a parasztság kezén, hogy esetenként még a nők is rákényszerültek hosszabb-rövidebb ideig az építőipari munkára. Ipolyszög lakói balassagyarmati iparosoknál vagy a vasútnál kerestek munkalehetőséget. Csesztve, Örhalom, Hugyag, Ludány és Szécsényhalászi lakóinak számára a földek mérete és minősége — különböző szinten ugyan — a legutóbbi időkig biztosította a megélhetést. Az őrhalmiak, hugyagiak a vizenyős területeket káposzta termelésével hasznosították, majd a századfordulótól mindjobban tért hódit a burgonyatermesztés.

88 Sokan közülük fuvarozást vállaltak kupeckedtek, s ennek révén viszonylag nagyobb jövedelemre tettek szert. 135