Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Zólyomi József: Nógrád megye népi építkezése a levéltári források alapján (1700–1850)

Dunna. 1722-ben említik először Kalló község­ből. 288 Nevének előfordulásai: dugna, dunna, duhna. Anyaga, díszítése megegyezik a vánko­séval. 1722-ben egy lapujtői jobbágynak „új házi vászonbul" készült dunna hajat írtak össze. 289 Az alsósztregovai bírónak 1758-ban két „Pamukkal Szövőt Dunna haja" volt. 290 Csordán János vad­kerti jobbágynak „egy fehér Dunna haj" veszett el a kamrájából 1787-ben. 291 1796-ban két csalá­dot raboltak ki Losonc-Apátfalván : az egyiktől „Dunnákra Való 20 pászmás ; 16 rőf Festett tar­ka Vászonyt", a másiktól „festett 16 pászmás, 12 rőf Felső Dunna hajat" vittek el. 292 Forrásaink lehetőséget adnak arra is, hogy az egy ágyhoz tartozó ágyneműk számát megismer­jük. Kelemen András zelenei jobbágynak 1768­ban megégett „Egész ágya, ugy mint Derekaly, Dunna, három vánkus, két lepedő." 293 Három vánkost, egy dunnát, egy derekalyt és két lepe­dőt kapott szüleitől Petyján Mária klenóci job­bágylány is, amikor 1786-ban férjhez ment. 294 A hat vánkossal díszített ágyak valószínű csak a XIX. század első felében terjedtek el a nógrádi falvakban. A dunnát pehellyel, tollal töltötték. 291 Asztal 1722-ben említik először Gergelyfalva és La­püjtő községekből. 296 Használata általános. Egy lapüjtői jobbágynak „Deszkábul való asztal" sze­repelt kárlistáján 1722-ben, amelyről megjegyez­f ték, hogy azt egy talléron vette. 297 Ludányból (1738) hársfából készült asztalról tudunk, amelyet szintén pénzért vásároltak. 298 Még egy kései ada­tunk utal az asztal anyagára: 1820-ban Puszta­szántón kemény és puhafából készült asztalokat írtak össze. 299 Formájukról nem tudunk semmit, de Nőtincs 300 (1735) és Zelene (1759) községekből megjegyzik, hogy az asztalok lábastul égtek meg. Zelenén az „Asztal láb Asztal fiával együtt" pusztult el. 301 1794-ben Szentpéter községben egy bitskát loptak el az „asztal fiábul". 302 Az asztalt valószínű vásárokon is árulták. Pénzért vásá­rolt asztalokról már fentebb is szóltunk (Lapuj­tő: 1772, Ludány: 1738), „Egy forintos Asztal"­ról Zelenéről (1759) is tudunk. 303 Az asztallal kapcsolatban szólnunk kell még az annak lefedésére szolgáló abroszról. Forrá­ф sainfcból asztal abrosz néven említik. A nő'tincsi jobbágyok 1735. évi kárbecslésében találkozunk először az „Asztal abrosz" névvel. 30 '' A gazda­gabb és szegényebb családoknál egyaránt meg­37

Next

/
Oldalképek
Tartalom