Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)
Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)
ható adat áll rendelkezésünkre, mert a bútorrendelésekből nem derül ki mindig, hogy azokat hol szándékoztak elhelyezni. A tisztviselők és a munkások jövedelme után kereseti adót vontak le ) amit a füleki adóhivatalhoz kellett befizetni. Ezzel a befizetéssel általában — akárcsak a vállalat adójának a befizetésével is — késtek. Az 1873. évi kereseti adóval pedig az történt, hogy a tisztviselőkét befizették, a munkásokét pedig nem. Az eset a tisztviselők pontatlan adminisztratív tevékenységére jellemző, de nem tekinthető a választói jogosultság kijátszásának. Az 1874. január 23-án kelt jelentésben olvasható ez a mondat: „A munkásaink kereseti adójára vonatkozó összeírást holnap reggel küldjük el" (I. 501.: 117.). A következő nap 1 , január 23-án, pedig ezt jelentette Zemlinszky az IT-nak. Amikor bemutatjuk munkásaink kereseti adójára vonatkozó összeírást, rá kívánunk mutatni, hogy tekintettel az osztályba sorolás esetleges későbbi megváltoztatására, a magasabb (jövedelmi) osztályok után az adót beszedtük, azért, hogy biztosítva leszünk az esetleges túlfizetések visszaadását illetően". A melléklet „A" kimutatásban a magasabb, a „B" kimutatásban az alacsonyabb kereseti kategóriába tartozók neveit tüntették fel (I. 504.: 124.). A képviselő és községi választások szempontjából fontos jövedelemadó befizetési késedelem arra késztette Zemlinszkyt, hogy az adók befizetésében szinte rendszeresen késlekedő IT-tól az év végén számonkérje rendezését. 1874. december 27-én tehát a következő táviratot adta fel: „Be van-e fizetve személyzetünk 1874. évi kereseti adója? — Ha nem, akkor még ma nekünk kell befizetni, különben az egész személyzet elveszti a választójogát" (II. 699.: 1733.). Az IT másnapi választávirata így szólt: „Az egész személyzet kereseti adóját teljes egészében befizettük a füleki adóhivatalnak" (II. 701.: 1737.). A különböző adók befizetésének nyilvántartása is az egyik legfontosabb feladata a salgótarjáni Bl-nak. Valószínű azonban, hogy nem a helybeli tisztviselők hanyag munkájának, hanem a budapesti IT pontatlanságának volt az eredménye az, hogy nem egyszer — egészen csekély összegek miatt is — végrehajtók jelentek meg a BI irodáiban és ott adó nem fizetés címén foglalásokat végeztek. Az állami adókon kívül a társulat, és valamennyi tisztviselő és munkás községi adót is fizetett. Ennek a községi adónak pénzügyi normáit — Zemlinszky 1874. február 8-i jelentése szerint — a helybeli érdekeltek az IT-tal közösen állapították meg (I. 537.: 217.). A BI tisztviselőinek egyik csoportját képezték a gazdasági ügyekkel foglalkozó „provizorátus" alkalmazottai. Feladatuk volt a különböző áruk beszerzése és helyi elosztása. Forrásanyaguk jóformán és elsősorban az ő tevékenységüknek a tükörképe, amint azt majd az áruellátással kapcsolatban látni fogjuk. A BI tisztviselőinek munkáját nagymértékben megkönnyítette, hogy ügyeik elintézését előmozdító kívülállók számára bizonyos juttatásokat tudtak kieszközölni az IT-tól, később pedig az IG-tól. Ezen a téren elsősorban a szénszállításban tevékenykedő vasutasok jöttek számításba. Az 1873. szeptember 10-i jelentésben például ez olvasható: „Jelentjük, hogy máris módot találtunk arra, hogy a március óta az itteni pályaudvaron működő állomásfőnökkel, Várkonyi úrral, akit Losonc után ide neveztek ki, szüntelen jó viszonyban legyünk. Szokásos módon, a márciustól augusztusig eltelt fél esztendőre 100 ft „gratifikáció"ban részesítettük (I—189—190.: 1538.). Az ilyen „suba alatti" juttatásoktól eltérően voltak szabályszerű, szerződésileg is körülhatárolt hozzájárulások is. Például a salgótarjáni távirdahivatalnak évente 1 öl fát és 40 mázsa szenet adott a BI — térítés nélkül (I. 310.: 1815.). 207
