Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)
Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben
kor a délvidéken már folyt a fegyveres harc, és Jellasich támadása csak napok kérdése volt. A pusztaberki házas zsellérek hiába várták a miniszter gyors döntését és védelmét. A belügyminisztériumhoz érkezett levelet áttették az igazságügyminiszterhez, az igazeágügyminsztertől eljutott Fehér megyébe, ahol egy ugyanilyen nevű paszta létezett. Miután megállapították, hogy nem a Fehér megyei jobbágyokról van szó, visszakerült a minisztériumba, nem tudjuk, hogy végigjárta-e az aktán feltüntetett Csongrád, Somogy, Vas és Zágráb megyéket, hol Berki nevű puszta volt, de Nógrádba csak december elején érkezett vissza a levél, s a megyei választmány december 13-án utasította a szolgabírót, hogy az ügyet vizsgálja ki. A jobbágypanaszok egy jelentős része a majorsági panasz. Vagy a majorsági jobbágyok tagadták meg nyíltan a majorsági földek utáni szolgáltatásokat, mint rárósmulyadiak, a bágyoniak, a luczini (Lucfalva) zsellérek." Vagy a községek fordultak a megyéhez, az igazságügyminiszterhez azért, hogy az uradalom jogtalanul követelte tőlük a szolgáltatásokat. Panaszaik sokrétűek, a karanszapátfalusiaktól, budalehotaiaktól a termény utáni dézsmát követelte a földesúr továbbra is 38 ; a kozárdi zsellérektől kertjeiket, kender, burgonya, káposzta földjeiket vették el. 39 A majorsági panaszok minden esetben akörül gyűrűződtek, hogy a földesurak jobbágyait, zselléreit majorságainak tartotta, ugyanakkor azok magukat úrbéreseknek. A megyei kihallgatások során szinte minden esetben egyhangúlag vallották, hogy a földeket őseik, maguk is mint úrbéri földeket bírták, és így a szolgáltatás alól az áprlisi törvények felmentették őket. A kérdés eldöntése — mint arra már előzőleg rámutattunk — rendkívül nehéz volt. hiszen semmiben sem különbözött egy majorsági jobbágy, zsellér életmódja az úrbéres jobbágy zsellérétől, a terhek, melyeket viseltek nagyjából szintén azonosak voltak. A különbség szinte csak annyi volt, hogy kinek az őse került fel Mária Terézia idejében az úrbéri listára és kié nem. A majorságiak nem érthették meg tehát, hogy miért kerültek lényegesen hátrányosabb helyzetbe, hiszen az „úrbéri földek sem pottyantak az égből", ahogy azt nem egyszer kifejtették. A másik központi problémává az irtványföldek kérdése vált. Nógrád országosan is vezetett az irtványföldek nagysága tekintetében és nem véletlen, hogy 1848-ban, amikor ezeket lényegében majorságinak minősítették, szinte elemi erővel tört fel a panasz az irtványföldek után fizetendő terhek miatt. A garábiak az igazságügyiminszterhez küldött levelükben arra hivatkoztak, hogy midőn 100 év előtt őseik Alsótold és Szőlős hegység között fekvő „garábi pusztának nevezett rengeteg erdős tartományt" megszállták, mely az Andrássy család birtokában volt, az ott lévő erdőket kiirtva teremtettek földeket és kaszáló réteket. Ezen irtványföldeket minden szerződés nélkül birták 1844-ig. 1844-től kezdve évenként 56 szekeres és 10 gyalog napszámot tettek, és a földet az úrbérihez,hasonló jogon bírták ; vagyis adót fizettek marháiktól, személyüktől, vagyonuktól. Katonát folytonosan tartottak, katonai újoncokat kellett állítaniok, tehát kérik, hogy földjeiket az igazságügyminiszter ne irtvány, hanem úrbéri földnek minősítse/' 0 A hollókőiek, akik szintén megtagadták az irtványföldek utáni dézsmát, irtványaikról egyenesen azt állították, hogy ezek „nem olyanok, mint más helységekéi, nekik nem adta azt egyetlen földesuraság sem ; hanem még mikor a várból kiverték a törököket, akkor akik megszállták, azok fogták fel az irtványt." Csak — mint írják — „gondatlanságuk miatt történt, hogy midőn a 141
