Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Erdős István: Madách Imre Mózese

vány eszközökkel. Űj hont alko­tott eszközeivel, a néppel, mely tulajdonképpen eszköznek is gyat­ra voit: „maroknyi, gyenge, szét­húzó csoport". S az ily féleme­tesre nőtt vezér, Mózes, mikor Józsuéban a nép új vezetőjét látja, magához akarja hasonlíta­ni: ne érezzen, ne szeressen nőt, legyen kemény, sziklaszilárd. „Kit a végzetnek érintett keze Nem szerethet. A csillag is hideg, Mely a hajóst vezérli. — légy kemény!" Józsuéban ott él Mózes sorsá­nak láttán az aggodalom, keserű­ség, bánat: ó, mily szörnyű nép­pé leszünk mi, Mózes, hogyha szeretni senkinek nem szabad? —, kérdezi, s valahol már végig gondolatlanul is tudnia kell a jövőről, hogy nem egyszerű ügy Kánaán sem! A boldogság ott sem lehet mentes harcoktól, küz­delemtől, nehézségtől, új fájdal­maktól. S innen, ilyen gondolat­körből visszanézve a mózesi út­ra, nem döbbenetesen nagy volt a nép áldozata? Hisz, akik be­léphetnek Kánaánba, azok is csak új harcok színterét nyerték el apáik áldozata által, s annak a harcnak a kimenetele is épp­oly kétséges lehet, mint emezeké volt a maguk idejében .... Mózes vezéri méltóságával összeegyezhetetlennek tartja, hogy jelenlétében közemberek leülje­nek. S lázadás, kérdések, láza­dás, kérdések megint a nép kö­réből! Valahány nehéz akadály az úton, félelmes ellenség a lát­határon a nép mindig túl nagy­nak érzi, áldozatát a leküzdés ér­dekében. Sőt, megkövezni készül vezérét! A széthúzó nép képvi­selője sorolja a demagóg váda­kat, melyek mind a húsos fazék elvesztéséhez vezetik a képzele­tet. „Elmúlt a kor, hogy dölyfös egyének Barom gyanánt vezethessék a népet. Mi mind felnőttünk már, gon­dolkozunk : Tudni akarjuk, vérünk mért folyik ; Eszköz kezedben többé nem le­szünk." Húsos-fazék háttér ide, vagy oda, nincs-e valahol igaza Abi­romnak, amikor így beszél? S egészében igaza van-e Mózesnek, aki a szabadságról megint álta­lában, mint távoli célról beszél? „— Hogy is lehetne szabad Ily nép melynek hátán van a Kékes pecsét, véres csík, s elfe­ledte Már a korbácsot, a rúgást, po­font ... amiért pirult Még tegnap, ma már megszo­kottnak Tartja és megcsókolja szívesen Amitől tegnap félt, amit utált." Jetró, Mózes apósa is szemére veti a vezérnek, hogy a népet annak akarata ellenére akarja boldogítani, s hogy száz vezéri hiúsággal, mit Mózes mutat, óri­ási akadály nő föl a nép és ve­zére között. Mózes az új teremtés lázában nem láthatja be ezeket a kételyeket, részletigazságokat, csak a hazateremtés sikerének percében érzi meg tragikumát vállalkozásának. „Egy kort szültem, s meglehet, ez a kor, Hogy ember szülte, szégyelné talán." 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom