Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Szabó Béla: Társadalmi, gazdasági viszonyok a Mikszáth-korabeli Nógrád megyében

rintos differencia is kimutatható, melyet a szállítási költségek semmiképpen sem indokoltak. Szinte mesterségesen idézték elő a nagy évközi áringadozásokat, úgyhogy az eladni akaró gazda sohasem tudta kiszámítani, mikor kell terményét eladni, hogy azért a legmagasabb árat kapja. A termés után magas kínálat esetén, amikor általában a pénzszegény parasztság eladni kívánt, olyan alacsonyra szorították le az árakat, hogy szinte eladni sem volt érdemes. A mezőgazdaság haszna, a paraszti verejték gyümölcse így a kereskedők zsebébe vándorolt, s a nógrádi parasztság nagy része adósodott el, ment tönkre, vesztette el földjét. A nagybirtok árnyékában kibontakozni nem tudó, a burzsoá állam adó-, hitel-, kereskedelempolitikájától tönkretett parasztság gazdasági, kulturális fejlődése szinte lehetetlenné vált. A paraszti élet, az igények végső határáig történő visszaszorítása mellett csak a szűken vett életbentartásra szorítkozott. Még e leszorított igények mellett sem tudta azonban a nógrádi parasztság földjeit megőrizni. 1873-ban még 38 137 birtokost írtak össze a megyében, 1912-ben pedig mindössze 21 152-t. Negyven esztendő alatt — Mikszáth írói tevékenysége idején — 17 ezer gazdaság szűnt meg. Az öt hold alatti szegényparaszti gazdaságok 75%-a ment tönkre. Az 1873-ban meglevő 22 810 gazdaságból csak 8471 maradt 1912-re. Az ötven holdas 13 850 paraszti gazdaságból csak 11 805 maradt meg, negyven év múlva elpusztult a paraszti gazdaságok 15,7%-a. Ugyanakkor a 87 ezer hold feletti nagybirtok helyett már 110 nagybirtokost írtak öszsze a XX. század Nógrád megyéjében. A kiegyezést követő negyven év mezőgazdasági mérlegének legfontosabb meghatározója, hogy a megye birtokos paraszti lakosságából családtagokat is számítva, mintegy 60—70 ezer ember vált proletárrá, a megye lakosságának több mint egynegyed része. Ha a paraszti élet valóságán keresztül nézzük a nógrádi falut, akkor nyomát siem találjuk az idilli, patriarchális légkörnek. A tönkrement, szegény kisparasztok útja gyakran az uradalmak cselédházaiba vezetett, hol a látástól vakulásig tartó munkáért viszonylag biztos, ha nem is bőséges ellátást kaptak, a cseléd fizetését ugyanis terményben adták ki. A régi nemes-jobbágy közötti viszony tovább élt, és át- .meg áttört a földesúr és a cseléd tőkés kapcsolatán. A testi fenyítés eszközét ebben az időszakban éppúgy használta a cseléddel szemben a földesúr, mint valaha atyái a jobbággyal szemben a derest. A mezőgazdaság gépesítése azonban még a cselédsorból is kiszorította a nógrádi proletárokat. 1872-ben még 21 000 cselédet tartottak nyilván, 1911-ben már csak 10 000-ret. A nincstelenek a nagybirtok munkaerőtartalékát szolgáltatták. A mezőgazdasági munkabéreket állandóan alacsony szinten tartották. A nyári és a téli munkabér között egy forintos differenciák is adódtak. Állandó jellegű munkát csak a nyári hónapokban, aratáskor, betakarításkor tudtak szerezni. A dualizmus időszakában a paraszti gazdálkodásból a cselédsorból, a mezőgazdasági munkából kiszorult munkanélküliek a megye ipartelepein kerestek és kaptak is részben munkát. A gyárak, bányák a földről elmenekült parasztokat a legnehezebb, illetve a legkevésbé fizetett területeken alkalmazták, azonban az igénytelen életmódhoz szokott és a nehéz körülményektől megedzett agrárproletárok úgy érezték, hogy a falun elszenvedett bizonytalanságok után jobb helyzetbe kerültek, révbe jutottak. Az iparban elhelyezkedni nem tudó, a földről elűzött nógrádi proletár előtt egy út állt csak: a nógrádi föld, a magyar haza végleges elhagyása. Már a nyolcvanas évek legelején megkez91