Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)
Szabó Béla: Társadalmi, gazdasági viszonyok a Mikszáth-korabeli Nógrád megyében
Ugyanakkor érződik, hogy mindezt elérhetőnek tartja a társadalom akkori szerkezetének fönntartása mellett. Erre utal a vagyonosok palotája, a takarékpénztárak, a tőkés társadalom létesítményeinek fenntartása. Nem hiába adta a „Kétszáz év múlva" címet elbeszélésének. Nem hitt abban, hogy a közeljövőben mindez akárcsak részleteiben is megvalósuljon, hiszen olyan elmaradottság vette körül. „A hajó fütyül... A fantázia ragyogó köde, melyen rózsaszínűnek látszott minden, apró foszlányokban kezd eltünedezni. Nagyot zökken a hajó és — kétszáz évvel vet hátra. Absteigen — ordítja a Magyar Dunahajózási Társulat hivatalnoka. Kiszállok váci kocsit keresni, lelkemet csendes mormogással az Istennek ajánlva, ha valahogy útközben vagy Vácon, vagy Gyarmaton találnék fullni a sárban". Az előbbiekben nagy általánosságban vetettük fel, hogy nem teljes az a társadalmi kép, amelyet Mikszáth a megye társadalmáról ad. Még nagyobb hiányosság, hogy elbeszéléseiben, karcolataiban a népi, paraszti téma dominál ugyan, de ennek szinte teljesen elsikkad társadalmi szerepe, jelentősége. Magyarországon, ezen belül Nógrád megyében az 1860—70-es években, Mikszáth gyermek- és ifjúkorában döntő változások történtek a parasztság életében. A szabadságharctól a kiegyezésig terjedő két évtized alatt évszázados viszonyokat, szokásokat, életformát, kötöttséget változtattak meg. A jobbágyfelszabadítás tényleges végrehajtásának időszaka volt ez, melynek minden szakaszára a kíméletlen osztályharc volt a jellemző. A birtokos osztály szívósan ragaszkodott az uralmi helyzetét biztosító termelőeszközökhöz, a parasztság az életet jelentő föld megszerzéséért indult harcra. E küzdelem, mely már az 1840-es április törvények kihirdetése után azonnal megindult, nemcsak általánosan a megyében, hanem az egyes falvak életében is nyomon követhetők. Mikszáth szülőfalujának, Szklabonya jobbágyainak is — ahogyan a megye minden községében — meg kellett vívniuk a maguk harcát. A divényi uradalom még az úrbéri pátens megjelenése előtt igyekezett kimutatni szklabonyai jobbágyairól, hogy azok nem úrbéres jobbágyok, hanem majorságiak, és ezen az alapon próbálta elorozni tőlőük az úrbéri földet. A szklabonyai jobbágyok sorsa azonban nem volt egyedülálló. A megye úri osztálya szinte koncentrált támadást indított az úrbéresség ellen. Grój Károlyi György a nemti jobbágyokat, Szentiványi Farkas a dolányiakat, Tihanyi Ferenc a zelenai jobbágyokat akarta megfosztani földjeiktől. A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának kezdeti időszakában a földesúri földéhség arra kényszerítette a megye úrbéres jobbágyai nagy részét, hogy újra igazolják azt, hogy földjeiket évszázadokra visszamenően robotkilenced fizetése mellett mint az úrbéri könyvbe beiktatottakat bírták, és rájuk is vonatkozik a jobbágyfelszabadítás. A polgári forradalom és szabadságharc utáni időszakban a jobbágyok-földesurak közötti összeütközés másik fontos területe a robot kérdése volt. A volt birtokos osztály nem volt hajlandó tudomásul venni a robot megszüntetését és a jobbágy szolgáltatások elvesztését. A Bach-rendszer időszakában a szklabonyai jobbágyoktól is követelte a divényi uradalom két évre visszamenően a szabadságharc és az utána következő időszakban elmaradt robotot, füstpénzt, irtvány-, gabona- és borkilencedet. A jobbágyok a megyefőnökhöz írt panaszából elibénk tárul azok súlyos helyzete. E mérhetetlen követelés teljesítése „csak vonómarháik elprédálásával lehetséges, lakosaink nagy része máris más helységekben, városokban keresi a mindennapi kenyeret és mégis alig van családjának harmadnapra is kenyere". A levéltári anyag jóval komorabb képet 87