Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Bisztray Gyula: Mikszáth néprajza

határ javítási per miatt a szomszédos karancsi határba került. Ezen aztán a pervesztes község az alábbi felirattal próbált segíteni: „Adatik tudtára mindeneknek, akiket illet, hogy ezen érdemes Szent Vendel ámbátor a karancsiakénak látszik lenni, nem az övék, hanem a mi határunkat őrzi innen."

7 (Tudnivaló, hogy Szent Vendel a juhászok, pásztorok védőszentje.) Egy 1878. évi apró cikkében Mikszáth Tápiósáp községgel incselkedik. Mikor az egyszeri sápi atyafi, ki soha még azelőtt tükröt nem látott, meglátta magát itt messze földön Budapesten egy nagy álló tükörben egész életnagyságban, megdöbbenve mutatott a látomány felé ujjával: „Istók legyek — kiáltott önfeledten —, ha ez nem sápi ember. Csak azt tudnám, honnan ösmerem?!"

8 E tréfa alapján másutt is szokta mondogatni Mikszáth, hogy ,,a sápi parasztok többé-kevésbé mind hasonlítanak egymáshoz". Ámde igen jellemző, mennyire nincsenek helyhez-röghöz kötve az efféle tréfák (s így bizonyos rokonságot tartanak a vándoranekdotákkal \), hogy ugyanezen csúfolkodások más vidékre áthelyezve is felbukkannak Mikszáth írásaiban. A sápi atyafi mellett saját palóc népét is odaállítja ч pesti tükrös kirakatba, és ez is fejcsóválva dörmögi: ,,Ha nem vónánk olyan messze onnan hazulról, biz olyan ismerős a perszónája, mintha kiscsoltói ember lenne őkelme!"

9 A íalucsúfolások annak idején nemegyszer verekedésekre vezettek. Békeszerető emberfiának nem volt tanácsos kihívni maga ellen a kókai, rátóti stb. legények haragját. Erre a veszedelemre utal, illetőleg ezt a veszedelmet akarja magától elhárítani Jókai is, Mikszáth is idézett műveikben. Jókai ezt írta: „Vannak szerteszéjjel az országban helységek, miknek lakóira sok bohóságot ráfogott a szájongó közhír. Egykor egy egész litániát hallottam gúnymondatokból, amilyenekért az érdeklett faluk és városok lakosai be szokták aztán egymás fejét verni. Az én fejemet azonban nem szükség ezért beverni, mert nem csúfondároskodásból mondom el, hanem mint egy jellemzetes vonását köznépünk humorisztikus leleményességének ..." Mikszáth pedig így védekezett a megcsúfolt falvak esetleges neheztelésével szemben: „Könnyen megeshetik, hogy amit némely nemes helységről elmondtam, az annak zokon eshetnék, vagy hogy nem is hitelesen van róla leszabva, az akkor — egyszer s mindenkorra kijelentem — a szomszéd faluban történt" A veszedelemnek ezen óvatos elhárításáról valamivel később (1881.) gyakorlatilag is gondoskodott Mikszáth. A megcsúfolt falvak bántalom, sértés nélküli „kiéneklésére" a legalkalmasabb módszert Rajzok a régi vármegyéből c. elbeszélésében alkalmazta.

10 Ott ugyanis — az elbeszélésnek „A leghitványabb falu" с fejezetében — egy költött navű falura, Majornokra ruházza sommásan a különböző falvak lakóihoz tapasztott csúfságokat. ,.Ami a falu szégyenítő voltát illeti", azt a következőkben sorolja fel: A tekintetes megyei karok és rendek száznyolcvan rénusi forintot ígértek a szomszéd Hont vármegyének, ha megengedi, hogy a határszélen fekvő Majornok oda kebeleztessék. Hont megye nem fogadta el az ajánlatot; még száznyolcvanöt frt. ráadással sem kellett neki Majornok. Majd 45