Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)
Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben
Bacsó-tenyér, csiklandozta az a gondolat, hogy tehát mégis markolni fog valamit .. ."1° És a püspök halála, a kedvezőtlen végrendelet után a fejekben megszületik az új gondolat: a jövő támaszát a befolyásos rokonban látták. „Minden Bacsó megállapította már magában, hogy mit fog kérni az államtitkártól. Ki képviselőséget, ki hivatalt, ki kincstári bérletet, ki mást... Mert aki legelőbb tartja a tarisznyáját, annak jut a legtöbb a koldusok és az ingyenélők princípiuma ez." 1 * Iványi keserűen szatirikus megjegyzései ellenére az írói állásfoglalás következetes érévényesítése elmarad. Hősei nem állják ki az erkölcs próbáit, az az írói felmentés azonban indokolatlan illúzióktól tápláltatva nem marad el. A kritikai realista valóságábrázolás megkövetelte írói magatartás megtörik a közéleti helytállás, a megtisztulás reményében — a végső leszámolás elmarad. Az ötvenes évek közepétől a nyolcvanas évek második feléig tartó időszakban születő művekben tehát egyre élesebben vetődik fel a dzsentri-probléma, egyre keményebb a bírálat hangja — de éppen irodalmi életünk általános fejlődési sajátosságaiból adódóan, a kritikai realizmusra jellemző következetes és átfogó társadalombírálatot művészi módon kifejező mű nem születik meg. A realista és romantikus elemek együttélése jellemzi a legjelentősebb műveket is, fel-feltűnnek a szatirikus ábrázolás elemei a dzsentritől való távolodás féreérthetetlen jeleként. Alapvető marad azonban az illúzió a közéletben szereplő hajdani középnemesség iránt, a mentő szándék, amely nemcsak az írói ábrázolás kiteljesedését, hanem a stíluselemek fejlődését is megbéklyózza. Ennek ellenére a harminc évet átfogó szakasz legértékesebb alkotásainak jelentősége saját körükön túlmutat, előkészítője Mikszáth kritikai realizmusának, megalapozója az átfogó társadalombírálatnak, segítője a dzsentrivel kapcsolatos illúziók leszámolásának. III. A KRITIKAI REALIZMUS UTJÁN HUMOR, IRÓNIA, SZATÍRA Az író világnézetének, művészi kifejezőerejének fejlődése objektív és szubjektív tényezők által egyaránt befolyásolt folyamat. A társadalmi tendenciák ereje, a társadalom szerkezetét meghatározó történelemformáló erők közvetve éppúgy kihatnak erre a folyamatra, mint a művész egyénisége, osztályhelyzete, emlékei, általában társadalmi osztályhelyzete. Amikor Mikszáth monográfusai a 80-as és 90-es évek művei között meglehetősen éles határvonalat húznak, a társadalomkritikai pozíciót veszik alapul. A 80-as évek Mikszáth ja — részben a dzsentri-vita, részben a kialakult irodalmi hagyományok hatása alatt — elsősorban a humor, az irónia, s kisebb részben a szatíra megjelenítő eszközeivel él; műveiben még csak készül a széles távlatú, szintézist teremtő kritikára. írásai legnagyobb részében a melegfényű humor, a kedvesen anekdotázó, fehérasztalnál elmondott csattanós történetek ötletszikrái, a megbocsátó mosoly uralkodnak. Jókai nyomdokain jár, ha sok tekintetben el is szakadt már mesterétől. Az önállósulás első jele: középnemesi alakjait nem a történelmi szereplés romantikus pózaiban, hanem közelről, az anekdoták meghitt melegében mutatja be. Emberibbé válnak ezek a figurák, veszítenek heroikus nagyságukból, s a gyengéik is jobban előtűnnek, na ezt az anekdotaforma még némileg bagatellizálja is. De nem maradt hatásta12