Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

Beutazta Cseh és Poroszországot, hosszabban időzött Bécs műkincseinek tanulmányozásával. 1841 után Pesten teljesen az irodalomnak szentelte életét. A kora híres kiadóinál és újságjainál - Atheneum, Regélő, Pesti Hírlap, Kossuth Pesti Hírlapja dolgozott. 1844-1848 között a Pesti Hírlap szerkesztője lett, amely irodalmi fórumot a „középosztály" lapjává kívánt tenni, és e tekintetben a nemesség és a polgárság összefogásának szükségességét hirdette. Ebben az időben dolgozott - más fiatal tehetségek mellett - segédszerkesztőként környezetében Petőfi Sándor. 1848-ban Nemzetőr címen politikai napilapot jelentetett meg. A szabadságharc idején - 1849 elején, amikor a császári csapatok Pestre bevonultak - egy rövid időre őt is lefogták. Korai életrajz írói mindezek mellett érdemeiként hangsúlyozták, hogy a „közfigyelmet régi építészeti műemlékeink", valamint a népviselet iránt felkeltette. E tekintetben is említésre méltó a Kubinyi Ferenccel együtt, 1853-1854-ben kiadott Magyar és Erdélyország Képekben című könyve. Síkra szállt a magyar színjátszásért. A Bach korszakban írásaival igyekezett a nemzeti öntudatot ébren tartani. 1879. február 11-én Buda-Ujlakon halt meg. A Szegedi Naplóban Mikszáth Kálmán is megemlékezett róla. Modern életrajzírói a Losonczi Phönix kiadását azért tartották jelentősnek mert abban „a kor minden jelentős íróját megszólaltatta." Mások is kiemelték azt, hogy ezzel a tettével „nagy sikert aratott". Volt olyan is, aki a szakmai siker mellett a könyv anyagi hasznát hozó szerepét is megemlítette. /6 Életútját feldolgozó szaktanulmányok ellentmondásosságára hívta fel az olvasók figyelmét. Az 1830-as években végzett munkáját, kialakított kapcsolatrendszerét, amellyel a Kazinczy Gábor vezette, és Erdélyi János, Szigligeti Ede, Kuthy Lajos, Egressy Gábor alkotta új írói nemzedékhez csatlakozott, eredményesnek, értékesnek minősítették. Katona József Bánk bán című drámájának értékeit felismerő dolgozatát pedig napjaink irodalomtörténészei is kiemelték. Másrészt viszont Vahot Imrét „önző, kellemetlen emlékű szerkesztő és irodalompolitikus" jelzők kisérték. Egyöntetűen elitélték az 1850-es évek végétől folytatott tevékenységéből a Kossuth és Petőfi eszméit megmásító, „a maga képére" alakító magatartását. Az ekkor az őt körülvevő írói gárdát - közöttük az 1858-ban hozzácsatlakozó Lisznyai Kálmánt is -jelentéktelennek értékelték. /7 Vahot Imre induló pályájának és életének meghatározó élményeként emlékezik gyermekkoráról, a palócokról: „Születtem az egyesült Heves és Szolnok megye igen népes központi városában, Gyöngyösön, hármas nagy hegyünk legmagyarabb kiegészítője a bükk és tölgy koszorúzott nagy Mátrahegy tövében, a székelyfajhoz hasonló palócok különös 22