Horváth István: Forrongó XX. század Nógrádban. (Múzeumi Értekező11. - Salgótarján, 1999)

körülmények közötti megszervezésére szűkült le. A világtól való elfordulás védekező reflexe vált e kör jellegzetességévé. Ezek a jelenségek érzékelhetők a Palócföld 1991. 1-5. számában nyilvánosságot kapott vitában is. A folyóirat szerkesztői szélesre tárt lehetőséget biztosítottak a különböző politikai orientációjú vélemény megjelenésének. A tizenkilenc megszólaló - helyből és az ország más vidékéről - az értelmiségi felelősség, a történelmi tapasztalatok hasznosításának szükségessége, a demokrácia gerjesztő szerepe tekintetében egyetértett. A dilemmában is találhatunk közös vonást: többen értekeztek arról, vajon tényleges forradalmi változás következett-e be? Mások úgy vélekedtek: az alattvalói magatartás oly hosszú ideig érvényesült, hogy az ettől való szabadulás, az öntudatra ébredés folyama hordoz bizonytalanságot. Néhány nevet érdemes kiemelnünk a vitatkozók közül. Bilecz Endre, Király B. Izabella, Fekete Gyula, Speidl Zoltán az egyik, Bárányi Ferenc, Csongrády Béla, Géczi József, Vitányi Iván a másik nézőpontból írta meg dolgozatát. Az 1995-ben ugyanitt megismételt vita kevesebb résztvevővel, és többnyire a helyi politika szereplőinek részvételével szerveződött. A cikkek is elsősorban a megyei közgyűlés elmúlt évekbeli minősítéséről szóltak. Nem volt túl kedvező a testületről festett kép. A megyei és a helyi önkormányzatok kapcsolatában mutatkozó kiegyensúlyozatlanságot, a régebbiekben kialakult reflexek újra felbukkanását vették górcső alá a résztvevők. De sok bírálatot kaptak tétovaságuk miatt a pártok megyei szervezetei is. A helybeli vitairatok szerzői között Bilecz Endre, Ádám Tamás, Gusztos István, Csongrády Béla, Szigetvári János neve volt megtalálható. (Palócföld, 1995. 2-5.sz.) A tények ismeretében leszögezhető, hogy az addig alig becsült, humán-szféra értelmiségei: jogászok, tanárok, népművelők, újságírók, orvosok közül került ki a változások igényét leghangsúlyosabban megfogalmazók köre. Közülük is sokan voltak, akiknek a korábbi társadalmi-közösségi megalapozottságú életvitele alig volt elegendő a gyakorlati politizáláshoz, de hitük szerint tették a dolgukat. A legnagyobb hiányosságukat abban látom, hogy egymással is nehezen értettek szót. Kinek-kinek a korábbi élete, vagy csak a gyanú elegendő volt az egymás iránti kirekesztő magatartás kialakulásához, a miniatűr szellemi szekértáborok létrejöttéhez. Városok, települések értelmiségei, szakmák képviselői, szakmákon belüli - néha személyes - konfliktusokat követők hangoskodásai sokszor és lényegében elvitték az oly szükséges együttes gondolkodástól és cselekvéstől a figyelmet. 125