Horváth István: Eszmék, eszmények, magatartások; 150 év politikusai Nógrádban. (Múzeumi Értekező 10. -Salgótarján, 1995)

Ócsai Balogh Péter (1748–1818)

tétovázni, kezei felmondták a szolgálatot, s mielőtt orvosi segély érkezett volna szélhűdés érte egész testét, és néhány óra múlva meghalt, ugyanazon a napon, melyen a görögök leghíresebb szónoka Demosthenes". Kisbágyoni temetésekor Kolozsváry István vanyarci evangélikus lelkész magyar, a cserhátsurányi Walentiny János pedig szlovák nyelven búcsúztatta. Kolozsváry halotti oratiojában: "Pater evangelicorum in Hungária" méltató szavakkal köszönt el tőle. Fél évszázad múltán Abafi Lajos versben állított életének emléket: "A közjóért gyuladozott nagy lelké örökké Égve az erkölcsért, azt gyakorolni tudá. így élvén, noha nincs többé, nem holt meg egészen: A jó szívéből áldja sóhajtva nevét" Az evangélikus egyház 1927-ben exhumáltatta, majd 1928. szeptember 28­án Kisbágyonban az új díszsírhelyre helyeztette örök nyugalomba hamvait, szüleivel és feleségével együtt. /17 A politikai pálya csúcspontja: Balogh Péter az 1790-1791-i országgyűlésen Nógrád a XVIII. században A török hódoltság okozta helyi hatalmi törekvések lecsendesedtek Nógrád­ban a XVIII. század elejére. A mindennapi élet konszolidálódása azonban lassan haladt előre. A hadieseményekkel együtt járó károk tovább szegényí­tették a lakosságot, akik közül sokan egyre kilátástalanabbnak érezték napi megélhetésüket, a gazdasági fellendülés távlatai még nem körvonalazódtak számukra sem. Rákóczi Ferenc szabadságharca megosztottta a megyei nemességet. A füg­getlenségi mozgalom támogatói Nógrádban elsősorban a protestáns vallásúak voltak. Ezért közülük többekre néhány éves emigráció várt. így például Sréter János tüzérbrigadéros, Vay Ádám csak a kegyelmi döntés után térhe­tett haza. A Rádayak nógrádi ágához közel került nemesek is e körhöz tartoz­tak. A nemesség nagyobb hányada azonban a mozgalom évei alatt királyhü, Habsburg-párti maradt. 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom