Salgótarjániak a Don-kanyarban 1942-1943. (Múzeumi Értekező 8. - Salgótarján, 1990)

Isten nevében 1942 – A Muszka fronton. Bartha József naplója

Július 25. szombat Reggel felkerekedtünk és kissé ázott talajon meneteltünk tovább kelet felé. Délután leállították a zászlóaljunkat, mert a páncélosoknak helyet kellett engedni. Itt ülök az út szélén és elnézem ezeken a komoly arcú magyar páncélos fiúkat és rágondolok, hogy hány fog ezek közül orosz földön porladni. Bár őket is megsegítené a magyarok Istene és valamennyit visszasegítené élve. Valami nagy dolgok lehetnek készülőbe, Voronezstől északnyugatra. Megszámoltam ezeket a páncéloskocsikat és addig 57-et számoltam. Mindenki azon a véleményen van, hogy mi már nem érjük utói az oroszokat. Nem is csoda a német is megy, a magyar motorizált alakulatok egymás után surranak el mellettünk. Úgy látszik a G.H. 16 megváltoztatta a koszt kérdést, mert ma már kaptunk 10 órára is, meg délutánra is uzsonnát, sőt még azt az ehetetlen sárkenyeret is rendesen megkaptuk. Még mindig itt ülünk. Elég hosszú pihenő után végre megindultunk és késő este megérkeztünk éjjeli szállásunkra. Mikor besötétedett jó messze tőlünk a Rata kiakasztotta a lámpát, de semmi komoly dolog nem történt. Július 26. vasárnap Reggel van, vasárnap reggel. Haza gondolok. Édes Istenkém melik vasárnapot fogom én odahaza érni. Bizonytalan, nagyon bizonytalan. Milyen jóvolna minden reggel a jó meleg ágyból kelni. A nappalok melegek, az éjjelek hűvösek. így nem tudja az ember kipihentetni elcsigázott tagjait. Nappal pótolja némileg az ember, akkor amikor rövid időre megáll a zászlóalj, akkor az ember ledől az árokpartra és szundít egyet. Ez is ér valamit. Vasárnap van, de a fronton nincs. Menet tovább. Talán már nincs messze, amikor már odaérünk, ahol a fegyverek ropognak, ahol már csak a jó Isten segít. Már 10-ik napja jövünk. Ember, állat egyaránt elcsigázva. Meddig tart még ez. Már talán azt sem bánnánk, ha ott volnánk. Éjjel kb. 12 órára beértünk egy iszapos völgybe, ahol le is táboroztunk és bizonytalan ideig itt is maradunk. Minden rendben volna, csak sok a szolgálat. Július 27. hétfő Egész nap lustálkodtunk, semmi sem történt. Ma kaptam az én édes kis feleségemtől 3 levelezőlapot, aminek nagyon örültem és boldogan olvastam. Egy valami, ami Magyarországból jön. A mai nap semmi különös nem történt. Július 28. kedd Reggel felkeltünk, valahogyan kissé fáradtnak, összetörtnek éreztem magamat. Nem is csoda! Azóta mióta hazulról eljöttem, takaróm a magas csillagos ég, párnám a kenyértarisznyám, ágyam a puszta föld, így nem csoda, ha az embernek minden csontja megfájdul. Már a harmadik, «őt a negyedik napja, hogy ebben a bűzös iszapos völgyben veszteglünk, alig 30-40 kilométerre az első vonaltól és minden pillanatban várjuk, hogy a parancs megjöjjön, hogy valamelyik első vonalbelit le kell váltani, mert mi itt jelenleg tartalékban vagyunk. Ezen az arcvonalon, úgy látszik megindult a támadás, mert a nehéztüzérség az éjjel bömbölt, a repülők meg éjféltől kezdve elég gyakran bombázott. 27