Hlavacska Edit: Salgótarján utcanevei; Névtár és rendszertani vizsgálat. (Múzeumi Értekező 6. - Salgótarján, 1989)

Kisbérek alja 1. Martos Flóra utca Kisíaludy Sándor utca (22) A Művész-telepen a hatvanas évek végén épült új utca. Nevét is csak néhány éve kaphatta: Kisfaludy Sándor út (T6). Kismarty Ödön utca (88) A Pécskő utcából nyíló, egyetlen hosszú lakóház alkotta kis utcát jelöl. A lakóház a hatvanas években épült, s mivel sem­milyen utcához nem tartozott, csak Tizenhármas-пак., azaz 13-as jelű épületnek hívták. Ma is inkább csak ez a megnevezése használatos. Utcanevet 1969-ben kapott: Kismarty Ödön utca (K8), Kismarty Ödön út (T6) lett, de az ott lakókon kívül ezt kevesen ismerik. A névadó személyét nem ismerem. Kispiac tér 1. Palócz Imre tér Kissomlyó utca (91) Az egykori Somlyó utcából kiágazó félkör alakú utca volt. 1927-ben említik először: Kissomlyó utca (M, КЗ, Кб). A hatva­nas évek végén az egész területet átépítették, az egykori utca ugyan nem maradt meg, de a Pécskő utcáról a Bolyai Gimná­ziumhoz vezető, szintén félkör alakú utca ismét ezt a nevet viseli: Kissomlyó út (T6). Szerencsésnek mondható, hogy nagy­jából azonos területen az egykori nevet megőrizték. Kistarján 1. Arany János utca Kistarjáni utca 1 1. Arany János utca Kistarjáni utca 2 (89) Az Arany János utcából nyíló új utca neve. 1974-ben nevezték el Kistarjáni út-пак. (K8), Kistarján út (T6). A múlt század végén, 1895-ben a mai Arany János utca neveként említik a Kistarján utca (köz) megnevezést, amely népi változatban Kistarján formában a környező városrész neveként is élt a legutóbbi időkig. A Kistarjáni út névben ennek — a területi közelségből adódó — szerencsés felújítását láthatjuk. +Kis utca A Rákóczi utcát ós a -j-Pvégi posta utcát összekötő rövid közt jelölte a név. A múlt században keletkezhetett, egy 1866-os térkép már feltünteti: Kis utca (TI). Ez azonban lehet téves adat is, esetleg csak a térkép rekonstruálásakor vették fel a nevet.) 1927-től szerepel a forrásokban: Kis utca (M, T2, КЗ, T4, Кб, T5), néhol Kiss változatban, amely arra utal, hogy személynévi eredetűnek vélték. Az utca a hatvanas évek végén szűnt meg. KISZ-telep 1. Ifjú Gárda utca Klapka György tér (74) A város központjában levő terület neve, amelynek azonban nincs tér jellege. Korábban Felvidéki tér-пек hívták (КЗ), erre 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom