Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)
Nagy Iván - Összegzés
dig biztos eligazító értéket jelentett számára. Akkor is, amikor még csak a reformkor iskoláiban tudását gyarapította az új eszmék lelkes, értő, soha el nem tévedő befogadójaként. Akkor is, amikor a forradalmi, küzdelmes korról maga próbált képet adni a nagy költők eszme- ós eszköztárát magáénak érezve, addig amíg a keresés és kényszerpályák időszaka után, a 19. század második felében meg nem találta végleges önkifejezési módját : a tudományos tevékenységet. A század második felében másik alapvető korélménye a szellemi világ, a tudományok forradalmi átalakulása volt. A pozitivizmus jegyében felnövő- fellépő tudósgárda a természettudomány és a technika nyelvén fogalmazta újra a világot, és ez a világ összehasonlíthatatlanul tágasabb, mint a régi. E tudósgárda jelentős egyénisége Nagy Iván. A születő új kor szellemi emberei a nemzeti önismeretet a tudomány eszközeivel újították meg. A pozivitizmus jegyében alkotó Nagy Iván a polgárosító nemesi liberalizmus és a nyugati pozitivizmus tanítványa az irodalomban, a szellemi életben is mindvégig jelen van tudós alaposságával, friss, eleven érdeklődésével, nyitottságával, alkotó munkájával. Érdeklődése széleskörű (irodalom, nyelvészet, képzőművészet, zene, színház stb.), átfogó és modern, munkásságával és művelődéstörténet egyik alapvetője lett. Átfogó, széleslátókörű munkájában biztos értékkategóriák vezették: mint az előítélet-mentesség, az egyetemes látásmód, tudományos hitelességigény, kritikus magatartás. A 19. századi értelmiségi, a történész Nagy Iván műveltsége a korigény nehéz elvárásait megértő, öntörvényű, sokszínű és eligazító erejű műveltség volt. Végigtekintve egész életpályáján, azt a határozott törekvését érzékeltük, amely éppen a 19. század második felében egy születő, a hagyományostól eltérő új magatartásforma: a modern értelmiségi lét kialakítását célozta. Úgy látjuk, hogy ebben a folyamatban az irodalomnak, a szellemi értékeknek eligazító szerepe, központi helye volt. S éppen ezért, bár választott szempontunk — az, hogy Nagy Iván irodalmi műveltségét vizsgáltuk — korlátozta ugyan, de alávetőén jó irányba és eredményre vezette munkánkat. Választott módszerünk: az életút (kérdés) — az életmű (válasz) kölcsönhatásának feltárása pedig lehetővé tette annak szemléltetését, érzékeltetését, hogy habár nem tartozott az elméletalkotók sorába, de az "életalkotók", egy új életmód megteremtői között ott a helye Nagy Ivánnak.
