Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Nagy Iván - A megtalált hivatás - Költészete

érdeklődését a történelem iránt, és közvetetten utal a jelenről alkotott véleményére is.

42 Történelmi érdeklődésére, átfogó szemléletre jellemző, hogy az egész országot, a városokat, várakat, mezőket, mint történelmi események helyszinét, tanuját fogta fel; a táj: történelemtől megszentelt hely volt számára.

43 Történeti tárgyú verseinek általában kiindulópontja az, hogy személyesen járt egy-egy történelmi helyszínen, egy-egy személyiség felidézéséhez, egy vers keletkezéséhez elég volt megpillantania egy bástyát, egy várromot, egy szobrot. Versei tanúskodnak arról is, hogy történelmi érdeklődésében beletartozott a művelődési hagyomány, örökség is; történelem — fogalmának szerves alkotórészei a kultúra, s az irodalomtörténet értékei is. Még a viszontagságos katonaélet, a történelmi nagyságrendű események közepette, a csatatéren is a Somlyót, mint Kisfaludyt megihlető helyet szemlélte, Kölcseyre, mint követendő példára hivatkozik, és kedvelt foglalatosságára, az olvasásra emlékszik, áhítozik. /Somlyó, Önérzet, Emlék karcolat./ Ez magyarázza a várak, műemlékek, régiségek iránti egyre fokozódó érdeklődését, és az őszi — lombok ciklus verseiben is megmutatkozó vonzódását. Egyre inkább előtérbe kerülő, a versírást háttérbe szorító, majd egészen felváltó tudományos munkásságának a későbbiekben mindig is kedvelt tárgyköre maradt a várak története, régiségek /síremlékek, sírfeliratok, pecsétek, címerek/ vizsgálata^

44 Érthető, hogy a szabadságharc leverése után, az Őszi — lombok ciklusban megnőtt történelmi témájú verseinek száma. Ebben az időszakban számára a versírás nem egy nemzeti közösségért vállalt feladat többé, hanem unalmas rímfaragássá válik. Egyedül, magányosan, elzárva a világ eseményeitől /,»múzsája temetőn jár"/ úgy érzi, hogy versei is csak tűzre valók, hisz így tán még — jegyzi meg gúnyosan — felmelegíthetik az olvasót. /Énekem, Verseim/ A ciklus verseire a tragikus hangvétel, a reménytvesztett, kétségbeesett, vádló indulat jellemző. Hazáját, ,,Sorsverte édes nemzetét" és saját személyi kiteljesedésének gyászolását siratja a bujáki bujdosás napjaiban, még verseskötetének utolsó darabjában az 1849. december 31-én írt Sylveszter estéjén című szép versében is: „Múlttá lesz a remény is — sa Jövő sem ígér újulást," /Sylveszter estéjén, 1849. dec. 31. Buják) 175