Horváth István: Reformgondolkodás Magyarországon a XIX. Században. (Múzeumi Értekező 5. - Salgótarján, 1989)

Kubinyi Ferenc - Főszolgabíróság és országos politika

új vezetőséget választottak. Az elnök ismét Fatovich István, a titoknok, vagyis jegyző Kacskovics Károly és Sréter János, az ellenőr Kubinyi Ágoston, Kubinyi Ferencet a szécsényi járásban végrehajtóvá választották, ezáltal feladata lett a járás területén a felajánlások begyűjtése, az intézeti ügyek irányítása. /Egyéb­ként a titkos szavazás során a titoknoki, ellenőri, pénztárnoki tisztségekre is kapott szavazatokat./ Ugyanezen a gyűlésen vállalta, hogy legközelebb Boroszlóra /Breslau, ma Wroclaw/, a természet­vizsgáló tudósok nagygyűlésére utazván tanulmányozni fogja az iskolai könyveket is. ígéretét be is váltotta és saját költségén 20 darab kézikönyvet hozott. 26 1833-ra készítette el jelentését az ezen és az újabb poroszor­szági útján tapasztaltakról ezzel a címmel: „Kubinyi Ferenc elő­terjesztése a Nógrádi Nemzeti Intézethez 1833-ik esztendőben Porosz Országban a tanítás és nevelés tárgyában tett tapaszta­lásairól, kiváltképpen az Elementalis Oskolákról, tanítói nevelő intézetekről, vagy is semináriumokról." A részletes beszámoló kiterjedt a poroszországi elemi iskolák minden lényeges tudni­valójára. A kéziratos anyagot a megye levéltárában helyezték el. Ugyanebben az évben készült el a megyei iskolákról a felmérés, mely rendkívül sivár képet mutatott. Nem kívánunk itt bővebben foglalkozni ezzel a kérdéssel, csak illusztrálásként felsoroljuk, milyen hátrányos okokat találtak: sok iskolában egyáltalán nincs tankönyv; az iskolamestert nem tudják fizetni a szülők; a gyere­keknek télen nincs ruhájuk az iskolába menésre; nyáron a házi és a mezei munkák tartják vissza őket; számos településen olyan rossz az iskolaépület, hogy a tanító saját szűk lekásában kényte­len oktatni. Az elkeserítő helyzet felszámolására a Nemzeti Intézet kidolgozta a maga javaslatát, de látván pénzügyi erejé­nek végességét, fokozottabb támogatást kért a megye földbir­tokosaitól. 1835. november 21-én volt a következő tisztújítás, ahol elnökké Dessewffy Jóbot, ellenőrré pedig Kubinyi Ferencet választották. Az ellenőr az elnök helyettese volt, annak távollétében gyako­rolta jogkörét, ellenőrizte a határozatok végrehajtását és a pénz­tár állapotát. Az eltelt évek alatt az intézet számos új tankönyvet adott át az iskoláknak, nagy részüket díjtalanul. Sok tanítót megjutalmaztak a magyar nyelv terjesztése terén elért sikereikért. Az intézet va­gyona 1838-ra már elérte a 30.000 vft-ot, amelynek nagyságát így summázták: ,,01y szép összeg, melyet társadalmi úton egy vármegye értelmiségének kis körében összehozni — Nógrád vár­megyét igen szépen jellemző áldozatkészség volt." 1838-ban az újabb választáson a vezetőségben Kubinyi már nem szerepel. 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom