Vonsik Ilona: Etes politikai-munkásmozgalmi történetéhez 1895-1948. (Múzeumi Értekező 4. - Salgótarján, 1986)

jelentkezett a munkanélküliség, a keresetek 40—50 százalékos csökkentése és a szigorúbb büntetési rendszer bevezetése. Ha egy csille 5—10 cm hiány* nyal érkezett, silány rakodás címén törölték, nem számolták el. A látszólagos hiány úgy állt elő, hogy sokszor 3—4 km földalatti szállítás közben a szén lerázódott. A bánya a csillében maradt szenet eladta, így 8—8 mázsa szénhez jutott bér nélkül. De nem csak a mértéket, a csille tartalmát is vizsgálták. Ha a megengedettnél több palát találtak, rakóját elbocsátották. Csökkentették a szénjárandóságot is. A válság előtt 50—60 q szenet adtak, a válság alatt csak azok kaptak valamit, akiknek havi 25—30 műszakja volt. Beszüntették a palahányóról való széngyüjtést is, amivel főleg az asszonyok foglalkoztak. 1934-től csak vasárnap volt szabad a szénválogatás, hétköznap csak a nyugdíjasok „guberálhattak", akik engedéllyel rendelkeztek. 1931. szeptember 22-én Etes főjegyzője a munkásság közt tapasztalható elégedetlenség okairól a következőket írta: „A tavaszi államvasúti szénszerződés 6 százalékos árcsökkentést ért el a szén áránál. Ennek következménye az volt, hogy a bányavállalat a munkások fizetését 10 százalékkal leszállította, holott a munkabérek csak egy részét (talán 75 százalékát) teszik a termelési költségeknek. Amíg a vállalatok ilyen bérpolitikát folytatnak, s amíg családos emberek nagy része havi 60—80 pengőből kénytelen tengődni, addig a munkásság körében az elégedetlenséget megszüntetni nem lehet." (106) Ezekben az években építettek új templomot a legtöbb bányász községben. A bányászoknak lakóhely és munkahely szerint is kellett adózni felekezeti hovatartozástól függően. Ezen túlmenően berendezési költségekre is gyűjtöttek, — írta jelentésében a csendőrség nyomozó osztályparancsnoka. A jelentés megállapítja ezzel kapcsolatban: „A vallásosság a társadalmi rend alapja, de ahol a bányásznak ennyi címen kell az egyházi adón és a párbéren kívül áldozatkészséget egyháza iránt nyilvánítani, akkor ez az út nem a vallásosság előmozdítására, hanem ellenkezőleg az egyház elleni hangulatra ragadja a bányászokat..." Az 1930-as években, elsősorban az 1930-as évek első felében visszaesett a munkásmozgalom a számszerűséget, de erejét tekintve is. A munkásság hagyományos szervezetei, a szociáldemokrata párt és a szakszervezet tevékenysége messze elmaradt az 1920-as évek végének eredményességétől. Magyarázata abban található, hogy erősödött a csendőri, rendőri beavatkozás, kihallgatások, letartóztatások, börtön jutott osztályrészül annak, akinél a gyanú felmerült. Az üldözéssel párhuzamosan jelentkezett, mint következmény az emigrációba, a külföldre kényszerítés. Az SZDP is belejátszott ebbe, ezért kerülték a szakszervezeteket is. De az igazgatóság is változatlanul fellépett a szakszervezeti tisztségviselőkkel, tagokkal szemben. A mozgalom visszaesésének további oka, hogy magas volt a kétlaki bányászok ará53