Vonsik Ilona: Etes politikai-munkásmozgalmi történetéhez 1895-1948. (Múzeumi Értekező 4. - Salgótarján, 1986)

fedeznék a losonci és a gácsi posztógyár szénszükségletét, melynek fejében a posztógyárak biztosítanák a szükséges szövetet. A Tanácsköztársaság szénbiztossága hozzájárult a salgótarjáni bányamunkások elképzeléseihez, de a pótműszakon termelt szén mennyiséget 35 vagonban állapította meg, melyből a posztógyárak napi 6 vagon szenet kapnak. (34) 1919 júniusában az Északmagyarországi Kőszénbánya Rt. munkásállománya 1531 fő, melyből 1390 férfimunkás, 28 nőmunkás és 113 ifjúmunkás. A létszám az SKB Rt. létszámához viszonyítva alacsony, de a munkásság élelmezése így is gondokkal terhelt, nem biztosított. Jelezték is a Salgótarjáni Szénkerület termelési biztosának, hogy 4 hete nem tudják kellőképpen — de két hete egyáltalán nem tudják ellátni a bányászokat hússal, mert fehérpénzt nem fogadnak el. Ezzel egyidőben 500 ezer korona kékpénzt kérnek. (35) A belső nehézségeket még fokozta, hogy tulajdonképpen a Tanácsköztársaság fennállása óta a proletárhatalom védelme elsőrendű kérdés volt. Mindezek ellenére a Tanácsköztársaság soha nem tapasztalt erőfeszítéseket tett a munkásság anyagi, erkölcsi és szellemi felemelkedéséért. S ezt a törekvést a bányászok úgy értékelték, hogy a szénmedence védelmére felajánlották puszta öklüket is a cseh imperialisták támadásával szemben. Egy helytörténeti feldolgozás szól arról, hogy a Tanácsköztársaság védelmére az etesi bányászokból is megalakult egy önkéntes munkásszázad, melynek parancsnoka Orosz Pál volt, de a felfegyverzett munkások bevetésére nem került sor. (36) Orosz Pál, az etesi direktórium elnöke a salgótarjáni járás forradalmi törvényszékének is bírája volt, akit e tisztség viseléséért 1920. január 26-án letartóztattak és a balassagyarmati államügyészség vádindítvánnyal élt ellene. (37)