Szvircsek Ferenc: Bányászati tevékenység történetének vizsgálata az eseti bányavidéken. (Múzeumi Értekező 3. - Salgótarján, 1985)
A salgótarjáni medence — ahol a szénbányászat a legkiterjedtebb és legrégibb iparág volt — mintegy 950 km 2-nyi területet foglal magába. A barnakőszénterület legnagyobb részt a Mátra északi, valamint a Cserhát északkeleti részéhez csatlakozik, s egészen a magyar—csehszlovák határig terjed. (Kisebb mennyiségű barnaszén és lignit a határon túl is előfordul: Óvár, Nagykürtös, Palojta, Sztracin, Zellő, Rapp, Romhány pszt. és Csákányháza területén.) Magába foglalja az észak—déli irányban Somoskőújfalutól—Nagybátonyig terjedő területet, valamint kelet—nyugati irányban Mátranováktól — Nógrádsipekig, illetve Salgótól —Zagyvarónától Litkéig húzódó változatos felszínt. Északon az országhatár, keleten és nyugaton a barnaszéntelep kifejlődési határát egyaránt az oligocén rétegek kiemelt rétegsora zárja le. Déli határát a Romhány—Parádsasvár közötti mesterségesen megvont nyugat—keleti irányú vonal képezi. A vidék felszíne is tükrözi a szénterületek geológiai és szerkezeti felépítését, mivel ÉÉNy—DDK-i irányú párhuzamos hegyvonulatok és völgyek teszik változatossá a térszínt. A mai morfológiát a kéregtörések és a meredek síkok mentén keletkezett vetődések — vetők — iránya, nagysága és térszínt felépítő kőzeteknek az eróziós pusztítással szemben kifejtett ellenállása határozza meg. A szénmedencét morfológiai viszonyok alapján több kisebb tájegységre oszthatjuk fel: a bányászattörténeti vizsgálat céljául kijelölt Etes falut az Északkeleti—Cserháthoz tartozó Salgótarján—litkei terület foglalja magába. A Salgótarjántól északnyugat felé elhúzódó paszta, melyet az országhatár zár le mesterségesen, földtanilag még tovább folytatódik a kékkői — nagykürtösi (Modry KameÜ—Vei ky" KrtisO bányamezőben. Szerkezetileg az Északkeleti—Cserhát a Zagyvapálfalvától északnyugatra Litkéig húzódó szinklinális illetve etesi árok két oldalán északkeleten a baglyasi horszt, délnyugaton a kishartyáni — pilinyi-dombok — nógrádszakáli kőhegy sorakoznak. A nagy sasbérceket, illetve árkokat, szinklinálisokat a fiatal hoszszanti, illetve haránttörések tagolják. A baglyasaljai—alsópálfalvai horszt, mely a Karancsalja melletti régi Bedabányától a nemti llonabányáig húzódik, mintegy 17 km hosszú. Ebben folytak többek között a bedabányai, gusztávaknai bányaművelések. Az etesi szinklinális vagy árok, két részből áll: az egyik magában foglalja Rau—Albert— Szánas—Frigyesakna szénterületét. A másik árokrendszerben folyt az etesi bányászat (Amália akna), ahol nagy mélységre, — mintegy 200 méterre — zökkent le a főtelep, mely a legmélyebb művelése volt a nógrádi bányászatnak. A délre eső nyárjasvölgyi, kisfaludi és kőkúti később létesített bányák már a ságújfalui—kishartyáni horszthoz tartoztak. (1 ) 8 • I
