Szvircsek Ferenc: Bányászati tevékenység történetének vizsgálata az eseti bányavidéken. (Múzeumi Értekező 3. - Salgótarján, 1985)

kőzet csillébe rakását jelentette. Szerszámai: lapát, kapa, ásó, villa stb. Csákánymunka: önálló jövesztő munkaként alkalmazták a barnaszén kitermelésénél. Mellékmunkája a robbantási vájármunkának. Az első esetben a robbantás hatását fokozandó, csákánymunkával fekvő vagy álló rést készítenek. Vésőmunka: míg a repesztést nem ismerték, egyike volt a legjelentősebb jövesztési módoknak, a szénbányászatban az elővájásoknál használták. Egy munkanapot az etesi bányákban a következőképpen rekonstruálhatunk: Az idők folyamán szénterületünkön kétféle fejtésmód alakult ki: az omlasztásos pillérfejtés vastag széntelepeknél—, és csapás vagy dőlés menti haladó-pászta-fejtés, a vékonyabb telepeknél. A bányász a szenet csákányával fejtette és robbantással,,,lövéssel" készítette elő. A legnehezebb munka a réselés „srámolás" volt. A széntelep alját ezzel az eljárással 2 m hosszúságban 80—120 cm mélységben, 15—20 cm magasságban csákánnyal vágták ki, így kapták meg a rést. A rés magassága a szénfalban haladva egyre szűkült, a végén egy-két ujjnyi magasságú volt. A réselés után a segédvájár, vagy a csillés fúrt bele a szénréteg felső részébe egy—egy méter távolságban 80—90 cm mélyen. Ezt a müveletet kézifúróval, az ún. csigafúróval végezték el. A vájárok készítették el a robbantáshoz a gyutacsot. A robbantást dinamittal végezték. A kifúrt lyukba, amit a tisztítópálcával, „rangaszlival" kitisztítottak, betolták a „lövést". A szabályzat szerint farudat lehetett volna csak használni, de gyakran a tisztítópálcával végezték el ezt a műveletet, ezután három agyagdugót (lódungot) tettek rá fojtásként. Minden vájár a maga által előkészített robbantószert gyújtotta meg. Ekkor a gyújtózsinór ,,cinder" végét a csoportvezető vájár ,,fajer" kiáltására meggyújtották és fedezékbe vonultak. A robbantásokat számolták, mert ezzel győződtek meg arról, hogy minden dinamit felrobbant—e. Az előírás szerint a robbantás után mintegy félórát kellett várni, hogy a füst eloszoljon. A bányászok azonban nem tartották ezt be, mert a teljesítményt csak így tudták elérni. Az omlasztás után először ácsolással biztosították a fedüt. A vékony szénréteget csapás menti, haladópászta—fejtéssel termelték. Itt a fejtési szélesség 8—15 m volt. Szemben a pillérfejtéssel, ahol a fejtések csak 4—5 m szélesek voltak. A bányában a munkát csapatban végezték. Egy munkahelyen két csapat dolgozott, felváltva 12—12 órás műszakokon. Egyik csapatban az elővájár, másikban a helyettese állt az élen. Létszámot a munkahely nagysága szabta meg. A fő szállítóvágatok, osztók, feltörések előkészítésénél két vájár és egy csillés dolgozott. A pillérfejtésben már 4—8 ember alkotta a csapatot.