Szvircsek Ferenc: Bányászati tevékenység történetének vizsgálata az eseti bányavidéken. (Múzeumi Értekező 3. - Salgótarján, 1985)

gatlant, a részvénytársaság vasútját, a budapesti és a társulati bányatelepen létesített csúszdákat is eladták. A részvénytársulat eladta azt a szerződést is az SKB Rt-nek, amit 1888. február 22-én kötöttek a községgel és az etesi telkes gazdákkal. Mindezekért a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 80 000 forintot fizetett (ingatlanokra 6 743 Ft 90 kr, regáléjogokra 1 450 Ft, ingóságra 71 806 Ft 10 kr jutott). Az SKB Rt. a vételárból lefizetett 20 000 forintot, a hátramaradt összeg fizetési módjára pedig megállapodást kötöttek. Az SKB Rt. semmi más terhet nem vállalt, és az átadásnak még májusban, az utolsó közgyűlést követő három nap alatt kellett megtörténnie. Az etesi bánya közgyűlése a szerződést jóváhagyta, a bányakapitányság jóváhagyása pedig 1888. június 5-én keltezett.(62) Ezzel az akcióval a Selmecbányái telekkönyv IV. kötetének 13-15. lapján bejegyzett „Ágost" védőnevet viselő kőszénbányatelep tulajdonjoga „Minden további meghallgatása nélkül a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. nevére bekebeleztetett." Ezzel a tranzakcióval lépett az etesi területre az SKB Rt., hogy ezt a bányavidéket is fokozatosan érdekszférájába vonja. A kortársak véleményét a korabeli sajtó így fogalmazta meg: „Kár ezen részvénytársaságért, mert ez lett volna hivatva arra, hogy az összes etesi jó minőségű kőszéntelepeket összevásárolja, egyesítse és ipari célokra kiaknázza." (63) A szénjogoknak az SKB Rt. által 1888-ban történt megszerzése után a szénbányászást Etes határában, a volt úrbéri birtokokon megkezdték. Amint látható, az etesi szénterületen a szabad kutatásoknak a száma emelkedett, bár ez nem jelentett minden esetben bányanyitást, illetve tényleges kutatási szándékot. Nemegyszer csak azért kérték, hogy a földbirtokos beleegyezését is megnyerve kettős jogcímen tartsák zárolva a szénterületet és ezzel a későbbiekben a bányanyitást maguk számára biztosítsák. A kiegyezés után olyan követeléseknek is helyt adtak — a megyében is — hogy a szénbányászatot a földbirtokos beleegyezése nélkül folytathassák, de a nemesség országos méretű tiltakozása miatt végülis minden maradt a régiben, a bányatársaságoknak továbbra is meg kellett váltani a bányászati jogot. A megváltás volt az egyezkedés tárgya. A községek parasztjai azonban csak kevéssé részesültek a vételárból, mert a parasztok kezén elsősorban belsőségek voltak, ahol a szénbányászatot a törvények nem engedélyezték. A szénbányászat kiszélesítésére a 19. század végén került sor, a nagyobb tőkebefektetések kapcsán. A kis— és középbányákat elnyelték a nagy tőkeerővel rendelkező társulatok, amelyek végre tudták hajtani azokat a technikai korszerűsítéseket, amelyek a nagyobb mérvű bányászat elengedhetet-