Praznovszky Mihály: Nógrád Megye Sajtótörténete 1846-1919. (Múzeumi Értekező 2. - Salgótarján, 1985)

mányokat tartalmaz. Ezek zömmel nógrádi vonatkozásúak, de vannak az ország más területére vonatkozóak is. Közülük mindenképpen kiemelendő Sztudinka munkája a gácsi posztógyárról, amely monografikus igényű feldolgozásban mutatja be a megye akkori legnagyobb múltú iparvállalatának történetét. Rendszeresen adtak közre forrásokat, ismertették a megjelenő szakirodalmat. (Budapesten állították elő a Lampel nyomdában.) Kiemelendően szép, tipográfiailag igényes folyóirat volt, de egyébként is a megyei sajtótörténet egyik legfontosabb kiadványa. 1908-ban a megyei gazdasági egyesület újra megindította közlönyét, pontos nevén ez a Nógrádvármegyei Gazdasági Egyesület Hivatalos Közlönye. 1918-ig élt, s kéthetente jelent meg a Könyvnyomda RT, majd Hollósy Géza üzeme előállításában. Szerkesztői az egyesület titkárai voltak — előbb Síklaki Iván, később Gellén Aladár. Tartalma és szerkezete megfelelt az elődjének. A hivatalos részben az egyesület hírei, az állami rendelkezések sorakoztak. Adott gazdasági tanácsokat is, és nagyon sok hirdetése volt. Két újdonság szerepel benne: „Munkás ügyek" cím alatt állásközvetítéssel foglalkozott (elsősorban a nyári munkák idején), a „Csarnok" rovatában pedig elbeszélések jelentek meg (sajnos értéktelen színvonalon). 1911-ben Balassagyarmaton indult s mindössze egy számot élt meg az Országos Gazdasági Híradó. Alcíme szerint közgazdasági és szépirodalmi hetilap akart lenni. Tulajdonosa és főszerkesztője Szigethy László, felelős szerkesztője a már jól ismert Tokay Lajos. Kimondottan gazdasági jellegű, elsősorban mezőgazdasági. Vezércikkének címe — „Hogyan szerezhetünk saját szorgalmukból földbirtokot?" — már sejteti elképzeléseit és felfogását. Tanügyi lapok A századdal egy időben, 1900-ban indul a Nógrádmegyei Tanügy, amelynek 1915-ben jelent meg az utolsó száma. Kezdetben havonta adták ki, a szünidő kivételével, később kéthavonta. Sűrűn változtak a megjelenési helyei és nyomdái. (Megjelent Balassagyarmaton, Inászón, Salgótarjánban — rendszerint ott, ahol a szerkesztő, tanító éppen lakott — és nyolc nyomdája volt!) 57