Praznovszky Mihály: Nógrád Megye Sajtótörténete 1846-1919. (Múzeumi Értekező 2. - Salgótarján, 1985)

I 1896-ban Balassagyarmaton ismét ellenzéki hírlap jelent meg, ezúttal azonban a legszínvonalasabb, leghosszabb életű lapról van szó. Keletkezé­sének és életének történelmi háttere mindenképpen említésre méltó. Oly­annyira, hogy ez a háttér érdekesebb és a megyetörténet szempontjából je­lentősebb, mint magának a lapnak a históriája. Scitovszky János volt alispán vezetésével 1896-ban Nógrád megyei Egyesült Ellenzék néven pártot alakítottak. A párt célja, hogy harcoljon a kormánypárt visszaélései, a politikai erkölcsök elfajulása ellen, a tisztújítási botrányok megszűntetéséért, s fel akar lépni az erőszak, a presszió, a kor­rupció térhódításai ellen. Valójában a háttérben komoly harc folyt a hatal­mi pozíciókért, s ebben minden eszközt felhasználtak. 44 (Ezeknek a célok­nak a szolgálatába állították az 1896. január 9-én induló Nógrád-Hont/ E/lenzék-et is.) Az Egyesült Ellenzék nemes céljai ellenére elsősorban a hatalmi pozí­ciókért küzdött. „A klikkek között nemegyszer tettlegességig fajuló, poli­tikainak mondott, de személyi érdekeket képviselő küzdelem kezdődött. A legalaposabb kutatás sem deríthet fényt nézetbeli, elképzelésben, tény­leges politikai okokra, mivel ilyenek nem is voltak." — írja a kor megyei kutatója, Szabó Béla. A lap programját teljes egészében az Egyesült Ellenzék kívánalmainak megfelelően fogalmazta meg: „Szövetségre hív fel mindenkit, aki a jelenlegi mételyes kormányrendszer gyökeres megváltoztatása czéljából közreműkö­dését hazafias kötelezettségének ismeri. Hü ellenőre lesz lapunk a két vár­megye, valamint a kebelbéli városok és községek közigazgatásának. Védője a békóba vert köz- és egyéni szabadságnak. Megvesztegethetetlen közlönye a társadalom, a magyar kultúra és a közgazdaság jogos kívánalmainak, úgy az ipari érdekeknek..." 45 Ennek szellemében, tartalmában nagy teret kaptak a politikai írások, amelyek a megyei és az országos eseményekkel egyaránt foglalkoztak. Mindezeken túl a szokásos rovatai is éltek: tárca, ipar, kereskedelem, egy­ház és iskola, színház, irodalom, hirdetés stb. Gyakorta közölt híreket a megye egyéb településeiről is, s így a megyetörténetben jól használható. Szerkesztője kezdetben Farkas Ferenc volt, majd nemsokára Pozsonyi Gábor vette át a lapot, aki példátlan méretű propagandát fejtett ki. Pl. az általa szerkesztett 1899. évi Nógrádi Naptárban ezeket a jelszavakat ontja, „Nógrádvármegye legelterjedtebb heti-lapja. Értesülései gyorsak, pontosak, megbízhatók. Előfizetési ára valóságos potomság. Hirdetések közlésére leg­31

Next

/
Oldalképek
Tartalom